1972 nyara, helyszín: Párkány, a piac.

Drága jó nagyanyámnál szoktam eltölteni anno a nyári szüneteket, így volt ez 1972-ben is, akkor voltam kilencéves. Néha kimentünk a mamuskával a piacra, eladásra vittünk egy kis gyümölcsöt, zöldséget. Ezt tettük azon a bizonyos napon is. A kofák egymást túlkiabálva kínálták portékájukat. Egyszer csak erre lettem figyelmes:

– Vegyenek körtét, finom édes, olyan puha, mint a sz@r!

Először azt hittem, hogy félrehallottam, de nem, a néni többször is ugyanezekkel a szavakkal kínálta a körtéjét. Hétvégén megérkeztek a szüleim is Rita húgommal, én elmeséltem anyukámnak, hogy mit hallottam a piacon. Persze, anyu rögtön azt mondta, hogy biztosan félreértettem, a néni azt mondta a körtéjére, hogy olyan puha, mint a vaj. Nem akartak hinni nekem.

Szüleim másnap hazautaztak, a hugicám ott maradt velünk. Szombaton megint kimentünk a piacra, a körtés néni is ott volt. Mutatom a húgomnak, hogy ez az a néni, de nem sokáig kellett várnunk, mert rögtön rá is zendített a szokásos szövegére:

– Vegyenek körtét, olyan puha, mint a sz@r!

A húgom elkezdett nevetni, vele együtt aztán én is, meg a mamuska is. Végre elhitték nekem, hogy jó a fülem.

Azóta otthon, ha valami finom, puha ételt, gyümölcsöt fogyasztunk, magunk között csak ezt mondjuk: egyél, kóstold meg, olyan puha, mint a sz@r! Ennyi lenne a történet, de most már befejezem, gusztusom támadt egy finom, puha…

Prachar Zalezsák Kornélia, Gúta