Search by category:
Egyéb kategória

Ismét egy futó nőre támadtak, az elkövetőt elkapták

A 39 éves nő a bicikliúton futott, amikor a férfi rátámadt.

Az eset Szenicén történt, a helyi bicikliúton. A 39 éves nő futni indult, amikor egy férfi hátulról beérte őt, majd arcon ütötte. A nő az ütés következtében a földre esett, ahol a férfi tovább folytatta az ütlegelését. Az áldozat végül azt mondta a támadójának, hogy a férje is úton van, ettől pedig megijedt, elmenekült. A sérült futóhoz az arra járók hívtak mentőt. 

A támadás következtében a nőnek eltört az állkapocscsontja, illetve további súlyos sérüléseket is szenvedett, amelyből több mint 42 napig tart majd felépülnie.

A 29 éves nő futni indult a Vág partján, amikor az anyaszült meztelen férfi elé ugrott a bozótból.

Az eset Vágsellyén, a Vág folyó mellett történt. A 29 éves nő futni indult a folyó partján, amikor a fák közül egy csuklyás, meztelenre vetkőzött férfi ugrott elé, majd önkielégítésbe kezdett. A bizarr jelenet nem a város szélén, hanem egy lakótelep közelségében játszódott le. Azonban nem ez az első ilyen eset Vágsellyén – írja a noviny.sk.

„Kidolgozott test, sportos alkat, de teljesen meztelen, csak egy csuklya volt a fején” – írta le a férfi kinézetét a futó.

A nő nagyon megijedt, majd káromkodásba kezdett, elmondása szerint azonban ez a férfit láthatóan csak jobban beindította. „De nem futott utánam” – mondta.

A nő elmondása szerint nem ez az első eset, hogy ilyen történt vele. Két éve, amikor a barátnőjével sétált, szintén hasonló dolog történt. Ekkor a rendőrség két elkövetőt vett őrizetbe. „Három esetet feltártunk. Kétszer ugyanaz volt az elkövető, harmadszor egy másik” – nyilatkozta a helyi rendőrörs vezetője, Peter Kokavec.

„Sokáig tartott, amíg újra ki tudtam menni a Vágra, és ez volt azóta az első alkalom, hogy újra találkoztam vele, többet nem megyek futni a Vágra” – nyilatkozta a nő, aki ezúttal nem tett jelentést a rendőrségen, de figyelmeztetni szeretné a többieket, hogy legyenek óvatosak a folyó érintett szakaszán.

A rendőrség csak a noviny.sk riportjából értesült az esetről, amely kapcsán intézkedéseket foganatosított. „Fontos, hogy a nyilvánosság azonnal jelentést tegyen az ilyen esetekről” – mondta Kokavec.

(noviny.sk)

A leírás alapján a rendőrség 30 percen belül, körülbelül egy kilométerre a tett helyszíntől elfogadta a támadót.

A férfi ellen – akit már korábban jogerősen is elítéltek erőszak cselekményért, és mindössze két hónapja volt szabadlábon – eljárás indult. Amennyiben a bűnössége beigazolódik, négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

(mr, TASR)

Read More

Post Comment