Search by category:
Egyéb kategória

Veszélybe kerülhet Szlovákia gázellátása?

Pozsony |

Az európai országok gáztársaságai sorra jelentik be, hogy az orosz Gazprom kevesebb gázt szállít számukra. Csütörtökön a Szlovák Gázművek (SPP) is beállt a sorba. Hogy mi az oroszok célja, arról csak találgatások folynak, az SPP szerint azonban egyelőre nem fenyeget gázválság.

Oroszország szerint a Siemens Energy által gyártott és Kanadába karbantartásra kivitt turbinák a nyugati szankciók miatt nem tudnak visszakerülni Oroszországba, ezért kénytelen visszafogni a Szentpétervár melletti kompresszor állomáson keresztül az Északi Áramlat 1-be betáplált gázmennyiséget. A németek szerint azonban mindez teljes képtelenség, mert eleve hozzá sem kezdtek még az oroszok az említett karbantartási munkálatokhoz, és ha hozzá is kezdtek volna, az sem indokolná, hogy az eddigi napi 167 millió köbméterről előbb 100-ra, majd 67 millióra vágják vissza a küldött gáz napi mennyiségét. Robert Habeck német gazdasági miniszter szerint az orosz fél érvelése csupán ürügy a bizonytalanság növelésére és az árak felhajtására. És a jelek szerint be is jött az oroszok számítása, hiszen már harmadik napja meredeken emelkedik a gáz ára Európában. A portfolio.hu szerint a gázszállítási események hatására a szerdai 20% körüli emelkedés után csütörtökön a júliusi, tehát a legközelebbi havi szállítás ára 10%-kal 130 euró/MWh-ra ugrott.

Németország azonban csak az első volt a sorban. Szerdán az olasz ENI is jelezte, hogy váratlanul 15%-kal kevesebb gázt kap, mint a tervezett, majd csütörtökön az osztrák OMV, a cseh ČEZ és a Szlovák Gázművek (SPP) is hasonlóról számolt be.

Az állami tulajdonban levő Szlovák Gázművek csütörtökön csaknem a harmadával kevesebb gázhoz juthat hozzá az orosz Gazpromtól, mint arra a hatályos szerződések szerint jogosult lenne

– jelentette be Ondrej Šebesta, az SPP szóvivője, aki szerint a Gazprom Exporttól kapott legfrissebb információik alapján arra számítanak, hogy a szerződés szerinti gázszállítások mintegy 30%-kal csökkennek. Az északi-tengeri gázszerződés megkötésével és az év során tervezett további LNG-szállításokkal azonban az SPP-nek sikerült diverzifikálnia a gázforrásait, növelve ezzel a szlovákiai gázellátás biztonságát.

„Az új szerződések megkötése, amelyek révén ügyfeleink fogyasztásának mintegy 65%-át tudjuk fedezni, valamint a tárolóink jelenlegi feltöltése megfelelő garanciát jelent a szlovák piac kielégítésére”

– tette hozzá Šebesta, aki szerint az orosz gázszállítások mostani csökkenése nem veszélyezteti az SPP ügyfeleinek az ellátását.

A Nyugat-Európa felől Szlovákiába érkező orosz gázszállítások csökkenését a szlovák eustream gázszállító társaság is regisztrálta. Míg szerdán (június 15-én) 38 millió köbméter gáz áramlott Szlovákiába Csehország felől, addig csütörtökön a vállalat arra számított, hogy a szállítás 27 millió köbméter alá csökken. Ukrajna felől, a nagykaposi (Veľké Kapušany) mérőállomáson keresztül az elmúlt hetekben naponta mintegy 38 millió köbméter orosz gáz áramlott Szlovákiába. (portfolio.hu, TASR, mi)

Read More

Post Comment