Search by category:
Egyéb kategória

A tudósok már „veszélyes időszakként” hivatkoznak a nyárra

A tudósok szerint a nyár már nem a kellemes hőmérsékletekről és a napsütésről lesz ismert. Úgy vélik, az év leghalálosabb évszakáról beszélhetünk.

A Union of Concerned Scientists aggodó tudósai szerint a nyár már nem az, ami volt, és egyre inkább aggódnak a jövőért. Úgy vélik, hogy az Egyesült Államokban a májustól októberig tartó időszak a legveszélyesebb, mivel exrém időjárások jellemzik. Bár az emberek ezekben a hónapokban még mindig élvezik a strandokat és az uszodákat, mégis évről évre egyre többen kapnak hőgutát, és sokaknak tűzvészek, viharok és hurrikánok elől kell menekülniük. Az adatok szerint pedig valóban igazuk van, hiszen az USA-ban évente növekedik azok száma, akik a hőség miatt vesztették életüket.

A tudósok közben idén is veszélyes időszakra számítanak, amelyből a természeti katasztrófák és az extrém hőmérsékletek sem fognak hiányozni, ráadásul a hálózati túlterheltség miatt áramkimaradást is jósolnak.

10-15 évvel ezelőtt, amikor ezekről a dolgokról beszéltünk, nem akartuk megijeszteni az embereket” – mondta Rachel Cleetus, a társaság igazgatója a Wirednek. Eredetileg azt szerették volna, ha a társadalom megérti, mit jelent mindez a jövőre nézve, de ez nem történt meg. „És most félünk, rettegünk attól, amit már sikerült a világra szabadítanunk.”

A tudósok kampányukkal azt szeretnék elérni, hogy az államok dolgozzanak ki célzott terveket az ilyen katasztrófák és extrém időjárások esetére.

(wired)

Read More

Post Comment