Search by category:
Egyéb kategória

Heger: A hatósági árnál jobb a „családsegítő” csomag

Brüsszel |

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök nem támogatja, hogy az energiahordozókra hosszabb ideig hatósági árat vezessenek be. Szerinte a háztartásoknak elegendő segítséget jelent a napokban jóváhagyott „családsegítő” csomag.

Heger az Európai Tanács brüsszeli ülésének második napja előtt arról beszélt, mindenekelőtt az államháztartás egyensúlyát kell szem előtt tartaniuk. „Ezzel együtt is tudatosítjuk, hogy segítenünk kell a háztartásoknak és azt is, hogy a következő években az infláció itt lesz velünk” – tette hozzá azzal, mindezért komplex megoldásokra van szükség. Példaként azt említette, a szlovákiai áramszolgáltatókkal sikerült megállapodniuk abban, hogy 2023-ban és 2024-ben az áram ára olyan szinten maradjon, amely még elviselhető a háztartások számára. Mindezt úgy, hogy az elektromos energiára nem kellett hatósági árat bevezetni. „Ezen az úton kell haladnunk, ugyanis a hatósági árazás, amennyiben sokáig tart, károsítja a piacot” – jelentette ki a miniszterelnök azzal, a hatósági árazás helyett az egyes piaci szegmensek kulcsszereplőivel kell megállapodást kötni. Az angol nyelvű nyilatkozatában a kormányfő kiemelte, az energiaárak biztosítását az nukleáris energiaszolgáltatókkal kötött megállapodással tudták elérni.

#EUCO🇸🇰PM @eduardheger:Slovakia was able to agree w/ #NuclearEnergy producer on guaranteed prices for the next 2y & keep the prices lower.We want to help our households & businesses, but at the same time focus on the #sustainability of public finances⏩smart solutions needed. https://t.co/6Q3PrVF0oA pic.twitter.com/4MX5d30qAG— Slovakia in the EU (@SLOVAKIAinEU) June 24, 2022

Arra a kérdésünkre, kizártnak tartja-e, hogy az orosz gázra vezessenek be hatósági árat, Heger úgy válaszolt, rövidtávon el tudja képzelni az ilyesmit. De szerinte ezzel együtt is az infláció kezelésére nem a hatósági árazás, hanem a pénzügyminiszter, Igor Matovič (OĽaNO) nevével fémjelzett „családsegítő” csomag jelenthet egyfajta megoldást. „Január elsejétől növekedik az adóbónusz, így minden családnak elegendő pénzt adunk arra, hogy ki tudják fizetni a magasabb gázárat” – mondta és hozzátette, a kérdéses energiahordozó ára jövőre biztosan emelkedni fog. Heger hangsúlyozta, nem a piacba kell árszabályozással beavatkozni, hanem a fogyasztóknak kell több pénzt biztosítani.

Read More

Post Comment