Ha őt kérdezik, mióta ül a széles támlájú, fonott pamlagon, azt felelte volna, hogy legalább két és fél életet leélt itt, felhúzott lábbal, hol a szomszéd falat, hol a mennyezetet figyelve. Előfordulhat, hogy ez a két és fél élet nem is egymást követte, nem három szubszekvens emberéletbe kezdett bele, hanem időben és térben egymástól rendkívül távol húzódó életekbe. Az elsőbe még a neolitikus forradalom idején kezdett bele, talán valahol Mezo-Amerikában, végignézte a gyűjtögető-vadászó kultúra lassú átalakulását valami nyugalmasabb, letelepültebb létezéssé. De talán meg sem várta, hogy véget érjen, már a György-kori Angliában járt, hihetetlenül áttetsző muszlinruhát viselt, és még át sem gondolhatta, miért ugrott át annyi hihetetlenül fontos fordulópontot a történelemben, csakhogy a világból kiveszett muszlinruhákban sétálhasson például Brighton utcáin, már a harmadik életben járt, amivel jelenleg olyan rettenetesen viaskodott, hogy legszívesebben visszatért volna Mezo-Amerikába. Hogyan is hívhatták akkor. Nem. Most valami fontosabb dologra kell gondolnia. A falról megint a mennyezet irányába emelte a pillantását, és akkor ismét eszébe jutott, hogy mire. A sarkakat sűrű pókháló szőtte be, hónapok (de legalább két és fél leélt élet) óta nem fogott a kezébe sem seprűt sem más takarítóeszközt, és legkedvesebb kis vendégei kihasználták az aranyéletet, minden felületre a sajátjuknak tekintve dekorálták ki a falakat lágyan szőtt függőágyakkal és függőhidakkal és… nem jutott eszébe több függő dolog, mármint a szónak ebben az értelmében. Persze a lakás többi részére is ráfért volna a takarítás, portörlés, porszívózás, felmosás, még mosogatás is, pedig igazán igyekezett olyan ritkán táplálkozni tányérról, amilyen ritkán csak lehet (rendkívül irigyelte György-kori énjét, akinek csak felszolgálták a nyúlsültet, a vaníliasodós pudingot és a levendulás jégkrémet, hogy aztán minden összemocskolt tálat összeszedjenek és eltakarítsanak utána, ha úgy tartotta kedve, még meg is etették, a kezét és karját is más mosta meg, a kisujját sem kellett mozdítania, csak a száját). De a sűrűn szőtt, sötét pókhálók voltak a legszembetűnőbbek, és most már igazán elhatározta, fontos, hogy felálljon a pamlagról, megkeresse a teleszkópos portörlőt, és lehetőleg pár mozdulattal semmissé tegye rengeteg apró lény vérrel-verejtékkel végzett munkáját. Így kell lennie.

Ha őt kérdezik, évekbe telt előkotorni a teleszkópos nyelű porolót a kamrából, ahol hosszú ideje nem járt senki. Ám sikerrel járt, és rendkívül büszke volt magára. A nappali bal felső sarkával kezdte a pusztítást, a konyhából nyíló bejárat felől, mert azt volt a legkönnyebb elérnie a kanapéra állva. Lassú, körkörös mozdulatokkal tekerte fel a poroló hengeres testére a hálót, mint a fonalat, és közben halkan dúdolt egy több ezer éves dalt, valószínűleg azzal kapcsolatban, hogy a legközelebbi kukoricatermés gazdag legyen, a valaha látott leggazdagabb, a gyermekeink pedig hadd aludjanak biztonságban, ne fenyegesse őket Mezo-Amerika egyetlen gyermekgyilkos ragadozója sem. Ahogy gyűlt a fonál a takarítóeszközön, egyre halkult a dal, először csak a szavai vesztek el, aztán a dallama, a hangok zuhanása és felemelkedése, a végére már csak formátlan, színtelen hümmögéssé vált, aztán az is elveszett.

A következő sarokba érve azon gondolkodott, a pókháló egyes fonalaiból vajon még készíthetne-e olyan dhakai muszlint, amelyet utoljára az angol kastélyokban látott vagy kétszáz éve, amikor még fogalma sem volt, milyen hirtelen fog eltűnni a világról  a legáttetszőbb anyag, amely olyan finoman szőtt és könnyű, hogy elférne egy dióbél helyén, mint a mesében, amiről csak halvány emlékei voltak. De a pamutnövény, amelyből szőtték, a Gossypium arboreum var. Neglecta csak pár talpalatnyi földön nőtt a Meghna folyó partján, ráadásul az elkészítésének tizenhat, rendkívül bonyolult és nehezen elvégezhető lépését is csak a helyi, mitikus lakosok ismerték eléggé, valószínű nem is emberek voltak, hanem szirének, akik a folyó ködpárás levegőjében teremtettek anyagot az apró vízcseppeken megtörő hajnali vagy esti fényből. Végül mind kihaltak, a kolonializmus újabb gonosztette, eltűnt pamut és szirén, és talán a halak is, akiknek sűrűn szedett, tűhegyes fogain a fonalakat tisztították. Mind eltűntek. Ezeket a gondolatokat is mind feltekerte a seprűre. Könnyűnek érezte magát, mint tizennyolc méter, sűrűn feltekert muszlin, de üresnek is, mint a dió, amibe mégsem rejtették el.

A harmadik sarokban már közelebbi gondolatok bukkantak elő, mintha már ebben az életben történtek volna, mégis homályosabbak voltak és tompábbak, vastag szőrű, részletekkel rosszul bánó ecsettel festették őket, a festékbe pedig túl sok vizet kevertek, így néhol az érthetetlenségig fakultak. Például egy hihetetlen világjárványról szóltak, ami bezárta ebbe az egyébként gyönyörű, de haldokló lakásba, a vastag porréteggel és rég barnára száradt fűszernövényekkel, és arról, hogy egy ideig volt ő is beteg, napokig nem tudott magáról a láz miatt, de persze már előtte sem volt túl jól, nem foghat mindent erre. Viszont jót sem tett, ezek a gyulladásos folyamatok kiszámíthatatlanok, ahogy ez a furcsán kalibrált, szerves kis űrhajó is, amin utazik, és miután legalább a testhőmérséklete visszaállt a normára, még gyakrabban támadtak furcsa gondolatai a… miről is? Lassan ez a harmadik sarok is pókhálómentes-szintefehér volt megint, mint évekkel ezelőtt. Mármint valószínűleg ilyen lehetett évekkel ezelőtt, de emlékekkel már nem tudta volna alátámasztani. Azokat is mind magához tapasztotta és eltüntette a hosszú seprű, gondosan, szálanként.

Már csak egy sarok maradt, a fonott pamlag felett függő, szürke függöny. Ijesztő volt, hogy ha azt is elpusztítja, semmire sem fog emlékezni, minden maradék gondolat és voltaképp lényegtelen megvilágosodás kiszáll a fejéből, de ezzel együtt felemelő is. A recsegő, labilis anyagon egyensúlyozva arra gondolt, hogy ez valóban rendkívül fontos feladat volt, és örült, hogy nem halogatta tovább két és fél életnél. Közben a bejárati ajtó zárjában elfordult a kulcs, de ez már sem örömmel, sem aggodalommal nem töltötte el. Őt már senki nem fogja itt találni.