Search by category:
Egyéb kategória

Nem mindenki hallhatta Kövér László martosi beszédét

Martos |

Csak a magyar kormány által finanszírozott sajtót engedték be arra a beszélgetésre Martoson, ahol Kövér László (Fidesz) magyar házelnök többek közt arról beszélt, vajon az Egyesült Államokat a „háttérhatalom” irányítja-e.

Ahogy arról régió rovatunkban beszámoltunk, szerdán indult az Esterházy Közéleti Tábor, amely a magyarországi támogatásból épült Martosi Rendezvényliget kapujának felavatásával kezdődött. Ezt követően egy pódiumbeszélgetést tartottak, amelynek Kövér mellett Potápi Árpád János (Fidesz) magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Gubík László, a tábor szervezője, az Esterházy Akadémia igazgatója is a vendége volt. A nem nyilvános rendezvény résztvevőit, így a közönséget is meghívásos alapon választották ki. Ezért is meglepő, hogy a pódiumbeszélgetésről a magyar állami hírügynökség, az MTI mellett, a magyarországi támogatásból fenntartott Ma7 is beszámolt, miközben többek között az Új Szó tudósítóját a szervezők arról tájékoztatták, hogy az esemény nem sajtónyilvános. Az ügyben kerestük Gubíkot, hogy magyarázatot kérjünk tőle, de cikkünk megjelenéséig nem értük utol.

Kövér szlovákiai megjelenése tavaly nyáron súrlódást okozott Budapest és Pozsony között, hiszen a magyar házelnök nem a szokásos külügyminisztériumi csatornákon jelezte a látogatását. Érdeklődésünkre most a szlovák külügy szóvivője, Juraj Tomaga elmondta, ezúttal Kövér a diplomáciai szabályoknak megfelelően járt el, előre szólt az érkezéséről. Némi diplomáciai bonyodalmat mégis okozott azonban, hogy miután a a sajtó rámutatott, Potápi egy Nagy-Magyarország-térkép előtti fotóval jelentette be martosi útját, a szlovák külügy azt közölte, az államtitkár minden bizonnyal a múltban él, és nem viseltetik megfelelő empátiával a szomszédsági kapcsolatok során. „A térképek a múltat képviselik, annyiban, hogy történelmi térképek” – reagált Potápi a szlovák külügyre a már említett pódiumbeszélgetés során.

Kövér Martoson, az MTI tudósítása szerint az EU jövőjéről zajló európai vitáról is beszélt. Erről azt mondta: nem arról szólnak az e vita mögötti törekvések, hogy mi legyen az EU szerkezete, vagy hogy miképpen tudjon Európa megfelelni a kihívásoknak, hanem arról, hogyan helyezkedjen el Európa úgy, hogy az Amerikának megfeleljen. Az ukrajnai háború kapcsán ugyancsak az Egyesült Államok felelősségét hangsúlyozta. A Ma7 beszámolója szerint pedig arról is beszélt, kérdéses, hogy az USA nemzetállam-e még, vagy a „háttérhatalom” irányítja. 

Read More

Post Comment