Search by category:
Egyéb kategória

Nem erősítették meg, hogy medve bukkant fel Pozsony közelében

A Kis-kárpátok Tájvédelmi Körzet (Správa Chránenej krajinnej oblasti – CHKO) nem erősítette meg, hogy medve bukkant fel Szentgyörgy környékén – tájékoztatott az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP). A természetvédelmi szervezetek azokra a hírekre reagáltak, hogy a hét elején medvét láttak Pozsonyszőlős és Szentgyörgy határában.

A ragadozót állítólag vadászok látták a város határán kívüli szőlősökben. „Több bejelentés azonban nem érkezett, és a Kis-kárpátok Tájvédelmi Körzet sem tudta megerősíteni, hogy tartósan medve élne ezen a területen” – közölte Kristína Bocková, az ŠOP kommunikációs menedzsere.

Peter Puchala, a CHKO igazgatója elmondta, nem tudnak arról, hogy Szentgyörgy környékén medve kóborolna, a vadkamerák és fotócsapdák felvételein sem látható, a terepmunkásaik sem látták. „Ezért nem tudjuk megerősíteni, hogy Pozsony közelében medve kóborol” – szögezte le Puchala. A természetvédők szerint pánikra semmi ok.

A szervezet emlékeztet, hogy aki lakott terület közelében medvét lát, a 158-as, a 112-es, vagy a 159-es telefonszámon tegyen bejelentést, vagy az ŠOP-t hívja a +421 903 201 879-es telefonszámon. „A zasahovytim.sopsr.sk honlapon találhatók információk arról, hogyan kell viselkedni, ha medvével találkozunk a természetben” – tette hozzá Bocková.

Pozsonyszőlős önkormányzata csütörtökön (július 7.) vadászoktól kapott információk alapján tette közzé a közösségi hálón, hogy a hét elején barnamedvét láttak Pozsonyszőlős és Szentgyörgy között.

„A Kis-Kárpátokban felbukkanhat ez az állat, de a terület kiterjedtsége miatt nagyon ritkán találkozunk vele, ezért nincs ok pánikra” – írta az önkormányzat.

Read More

Post Comment