Search by category:
Egyéb kategória

Itt a befektetési céllal vásárolt ingatlanok eladásának az ideje?

Pozsony |

Egyre több olyan lakástulajdonos igyekszik megválni az ingatlanától, aki ezt csak befektetési céllal vásárolta, vagyis a megtakarításait szerette volna ilyen módon fialtatni. Milyen hatással lehet mindez a lakásárakra?

„Az idei év második negyedében a másodlagos piacon található pozsonyi lakások kínálata, vagyis azoké, amelyeknek eddig már legalább egy tulajdonosa volt, az év elejéhez képest a negyedével nőtt” – derül ki a Lexxus ingatlantársaság legújabb felméréséből. A jelzálogpiac instabil helyzete, az emelkedő kamatok, valamint a megélhetési költségek látványos növekedése miatt egyre több olyan lakástulajdonos dönt az eladás mellett, aki korábban csak befektetési céllal vásárolta az adott ingatlant.

„A lakáspiacon a kínálat továbbra is elmarad a kereslettől, amit a befektetési céllal vásárolt lakások tulajdonosai még igyekeznek kihasználni, hogy jó áron túladhassanak az ingatlanukon”

– nyilatkozta Peter Ondrovič, a Lexxus kockázatkezeléssel és az ingatlanárak felbecsülésével foglalkozó szakembere.

A másodlagos piacon eladásra kínált lakások négyzetméterenkénti átlagára szerinte az előző negyedévhez képest átlagosan 40 euróval, azaz 1,1%-kal nőtt, elérve a 3813 eurós négyzetméterenkénti átlagárat. A drágulás üteme ugyan lelassult, a lakások átlagára – a nagy méretű, azaz a négy- és ennél több szobás lakások kivételével – minden kategóriában emelkedett.

Még több hitel

Az új építésű pozsonyi lakások iránt érdeklődők jelenleg 65 projekt közül válogathatnak. „Az idei második negyedévben kilenc projekt esetében indult el az értékesítés, aminek köszönhetően 978 lakással bővült az új építésű lakások kínálata” – mondta el Ondrovič, aki szerint így június végéig Pozsonyban 1735 új lakás közül választhattak az érdeklődők. Az első negyedévhez képest ez közel 11%-os növekedést jelent, de a tavalyi év azonos időszakához képest még mindig 15%-kal kevesebb új lakás van a kínálatban.

„Az új jelzáloghitel-kérelmek száma a második negyedévben egyébként újabb rekordot döntött, ami elsősorban az egyre borúlátóbb előrejelzésekkel magyarázható. Ezek szerint a jelzáloghitelek kamatlába a jövőben elérheti az öt százalékot vagy még ennél magasabbra is kúszhat, sokan így még igyekeznek kihasználni a jelenlegi alacsonyabb kamatszintet. Ősztől azonban tovább szigorodhatnak a hitelnyújtás feltételei is, így akik arra számítanak, hogy később már nem juthatnának kölcsönhöz, ezt még most szeretnék elintézni”

– figyelmeztet Ondrovič.

Csúcson a lakásárak

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közzétett felmérése szerint a lakásárak egyébként az Európai Unió (EU) legtöbb országában továbbra is látványos ütemben nőnek. Az idei első negyedévben a lakásárak az euróövezetben 9,8%-kal, az EU-ban pedig 10,5%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Az euróövezetben ez volt a legnagyobb növekedés 2005, az Európai Unióban pedig 2006 óta. Az Eurostat adatai szerint a vizsgált időszakban valamennyi uniós tagországban nőttek a lakásárak, miközben 17 országban 10% feletti éves növekedést mértek. A legkisebb éves drágulást Cipruson (1,1%), Finnországban (4,3%) és Olaszországban (4,6%) regisztrálták. A legnagyobb árugrással Csehországban (24,7%), Észtországban (21%) és Magyarországon (20,6%) voltak kénytelenek szembenézni. Szlovákiában az idei első negyedévben a lakásárak éves szinten 14,2%-kal emelkedtek. (mi, TASR)

Read More

Post Comment