Search by category:
Egyéb kategória

Ősszel jelentik be a brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét

Várhatóan szeptember 5-én jelentik be a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét. A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán a múlt héten bejelentette, hogy távozik a párt éléről. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali teendőit.

Sir Graham Brady, a kormányzati tisztséget nem viselő konzervatív alsóházi képviselők alkotta 1922 Bizottság – a vezetőválasztási folyamat megszervezéséért is felelős szakpolitikai frakciótestület – elnöke hétfő esti tájékoztatóján elmondta, hogy a jelöltekről a frakció már szerdán elkezdi a szavazássorozatot, és a folyamat legkésőbb a jövő hét elejére eljut az utolsó két jelöltig. A frakciószavazásokat a parlament július 21-én kezdődő nyári szünetéig mindenképpen le kell zárni – tette hozzá.

A konzervatív frakció szavazássorozata után talpon maradó utolsó két jelölt közül a Konzervatív Párt regisztrált tagsága választja ki a párt következő vezetőjét postai vagy elektronikus szavazással, és ennek eredményét jelentik be szeptember 5-én.

Hétfőig tizenegyen közölték hivatalosan, hogy pályáznak a Konzervatív Párt vezetői tisztségére.

Köztük van Liz Truss külügyminiszter, két korábbi egészségügyi miniszter, Sajid Javid és Jeremy Hunt, valamint Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, aki Javiddal együtt a múlt héten lemondott, tiltakozásul a Johnson körül kirobbant botrányok miatt.

Javid és Sunak távozása indította el azt a szinte példátlan lemondási hullámot a brit kormányon belül, amely végül Boris Johnsont is távozásának bejelentésére kényszerítette.

Az indulók mezőnyében szerepel még Kemi Badenoch korábbi esélyegyenlőségi államtitkár, Penny Mordaunt volt védelmi miniszter, a külkereskedelmi minisztérium jelenlegi kereskedelempolitikai államtitkára, Grant Shapps közlekedési miniszter és Nadhim Zahawi pénzügyminiszter. Zahawit Johnson alig négy napja nevezte ki Rishi Sunak helyére.

A hétvégén Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója, Rehman Chishti helyettes külügyi államtitkár és Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke is közölte, hogy indul a vezetőválasztási versengésben.

Hétfői brit médiaértesülések szerint Priti Patel belügyminiszter is fontolgatja, hogy indul a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért.

Az indulás bejelentése azonban csak szándéknyilatkozat, és nem jelenti azt, hogy mindegyikük máris hivatalos jelölt.

Hétfő esti sajtótájékoztatóján Sir Graham Brady elmondta: az 1922 Bizottság által kidolgozott szabályok alapján a hivatalos jelöltállítás kedden kezdődik és kedd estig le is zárul. Ahhoz, hogy a pártvezetői tisztségre pályázók felkerüljenek a hivatalos jelöltlistára, mindegyiküknek legalább húsz frakciótag támogatását kell elnyerniük.

Azoknak, akiknek ez sikerül, a frakciószavazási fordulókban az alsóházi konzervatív pártcsoport legalább harminc tagjának voksát meg kell szerezniük ahhoz, hogy továbbjussanak a következő fordulókba.

A londoni fogadóirodák a nyereménykiírások alapján jelenleg Rishi Sunak korábbi pénzügyminisztert tartják a vezetőválasztási versengés favoritjának, de viszonylag jelentős valószínűséggel – vagyis alacsony pénznyeremény esélyével – kínálják fogadásra Penny Mordaunt, az első női brit védelmi miniszter és Tom Tugendhat sikerét is.

Read More

Post Comment