521515. Ez volt a legutóbbi kódom. Előtte volt a 406919, azelőtt meg a 933370. Abszolút kedvencem, valamikor május elejéről a 022298. Nem tudom, kik és hol generálják ezeket a kódokat, de ez tényleg jól sikerült. 022298. Nézzük csak, a 98-hoz éppen kettőt kell hozzáadni, hogy százat kapjunk. Ráadásul, ha a kezdő nullát betesszük a második helyre, megkapjuk az idei évet, a 2022-t. És akkor még mindig ott marad a 98-as, amelyet értelmezhetünk 1998-ként, ehhez pedig szintén kettő évet kellett adni, hogy az ezredforduló évszámát, a 2000-et megkapjuk.

Overte svoju identitu, szólít a gép kilenc nap múlva. Hogy miért pont kilenc, nem tudom, mindenesetre a 9-es szám Kínában szerencsésnek számított, számít. Talán mert három a magyar igazság, háromszor három pedig kilenc. Aki még fokozná, az beszorozhatja a kilencet is kilenccel, megkapja a 81-et. Nyilván nem tud majd ellenállni, hogy a nyolcast és az egyest összeadja, már csak azért sem, mert akkor ismét egy kilencest kap. Ki van ez találva nagyon.

Overte svoju identitu. A minap nem figyeltem oda, és komolyan vettem a felszólítást. Elkezdtem gondolkodni az identitásomon. Ülök egy számítógép előtt minden nap, nézem a monitort, nyomogatom a billentyűket. Néha kihúzom a hátam, mert görbe háttal nem jó ülni. Mély belégzés, lassú kilégzés, megmozgatni a karokat picit, hogy mozogjanak az izmok. Szóval akkor az identitás. Hol is kezdjem? Mi alapján? Kinézek az ablakon, jön egy troli, benne ül egy ember, aki vezeti, ő a sofőr. Annyit tudok róla, hogy trolit vezet, nyilván már egy ideje, szóval, amit az identitásáról tudok, az annyi, hogy ő egy sofőr. A pénztáros hölgyről azt tudom, hogy ő a pénztáros hölgy. Azzal azonosítom, hogy pénztáros, közben lehet, hogy ez csak a hobbija, egyébként tűzzománckészítő vagy tanár. Ha ők ketten végignéznék egy napomat az identitásomat valahogy körbehatárolandó, látnák, hogy ülök leginkább, a gép előtt, irkálom be a kódokat. Ellenőrzöm az identitásom, ahogy a gép kéri, kilencnaponta. De kérdezhetné úgy is a gép, hogy „Ez még te vagy?” Végül is az identitás ellenőrzése nem más, mint hogy megkérdezem magamtól, én vagyok-e még én. Ha igen, mehetünk tovább. De ha nem, akkor mi a teendő? Szerencsések, akik ennyit tudnak foglalkozni magukkal, mondhatnák, akiknek annyi a dolguk, hogy nincs is idejük megkérdezni maguktól, azok-e még, akiknek tartják magukat. Ez pedig egy ingoványos terep, mert ameddig én döntöm el magamról, ki vagyok, kényelmes a helyzetem. Amint ezt más dönti el, ki vagyok neki szolgáltatva. A számítógép ezt a vitát zárja rövidre, amikor kódot kér.

Ha jó kódot írsz be, te vagy az, ha nem jó kódot, akkor nem. A számítógépek nem vitáznak. Lehet, hogy így a jobb.

Nincs rossz eszköz, csak rossz eszközhasználat, írta a múltkor Béla, aki nagyon messze lakik. Jelenleg nagyjából 9660 kilométerre tőlem. Ez is egy jó szám, ott a kilences az elején, a két hatos felfogható fejük tetejére állított kilencesekként, a nulla pedig nulla, a legmegnyugtatóbb számjegy. Neki a legkönnyebb a dolga, ha az identitását ellenőrzi, hisz a nulla mindig csak nulla, önmagában legalábbis. Nulla vagyok, sokat jársz ide?

Valószínű, hogy ezeket az identitásellenőrző kódokat nem emberek írják, hanem gépek generálják. Ha mégis emberek, üdvözletem küldöm nekik. Sok-sok vidám, kódgenerálással töltött napot kívánok, és ígérem, ha egyszer a kódgenerálók szakszervezete sztrájkot hirdet, ők pedig a bérfejlesztési követeléseikkel utcára vonulnak, becsatlakozom én is a demonstrációba egy transzparenssel (az lesz ráírva, hogy 022298!), hogy lássák, mellettük vagyok. Akkor fog majd leállni a világ, hiszen nem kapjuk majd meg a kódjainkat, nem tudjuk használni a számítógépeinket, és törhetjük a fejünket, hogy mi vagyunk-e azok, akik.