A legtöbb negatív környezeti változás úgy ment a múltban végbe körülöttünk, hogy azokat szükségesnek tartottuk.

– mondja Fodor Péter biológus, a DunaVit társulás egyik alapító tagja. A bősi erőmű tervezésénél már tapasztalhattak némi civil ellenállást, ugyan csak lokális szinten, és a gyakorlatias, természetvédő indokok mellett főleg az érzelmi kötődés vezérelte inkább a lakosokat. Akár így, akár úgy, az akkori vezetés elsöpörte az ellenérveket és megépülhetett az erőmű.

A felelősség közös

Az eltelt harminc évben azonban nagyot ugrott a tudásunk a környezetünk megértése terén. Most már sokkal inkább tisztában lehetünk, vagyis tisztában lehetnénk azzal, hogy milyen károkat okozunk az egyes tevékenységeinkkel. Ennek ellenére a mai napig szemet hunyunk olyan tragikus tények fölött, mint például az ivóvízkészletünk szennyezése, az ártér illegális kihasználása, valamint a kisebb csoportok, személyek érdekeinek kiszolgálása. Az állam alapvetően – és ezt kihangsúlyozzuk – nem működik jól ezen a területen, és nem teljesíti a kötelezettségeit. Nem egy egészséges környezet kialakítására törekszik elsősorban

– mondja Fodor Péter.

Miért is tenné másként, ha mi magunk, a lakosok sem kommunikáljuk politikusaink felé ez iránti igényünket? Megtehetnénk, hogy jobban odafigyeljünk, de nem tesszük.

Tipikus tünetek

Kiváló példája vagyunk egy, még mindig éhes posztkommunista országnak, amelynek hirtelen ölébe hullott a kapitalizmus és a demokrácia. Viszont a környezetünkért való felelősségtudat és a természetvédelmi kultúránk már nem alakul ki ilyen könnyen – állítja az aktivista. – Úgy viselkedünk, mint az újgazdagok, akikben még elevenen él a szegénység emléke, ezért folyton attól félnek, hogy elveszíthetik a gyorsan jött jólétet.

A Duna vize szerencsére a sok, őt ért erőszak ellenére ismét a világ egyik legtisztább folyója, szinte ivóvíz-minőségű. Emellett Európa legnagyobb biodiverzitással büszkélkedhető folyama. Mindezt annak ellenére sikerült a környezetvédőknek megőrizniük, illetve visszaállítaniuk, hogy a Duna egyben a világ legnemzetközibb folyama is, azaz nincs még egy olyan folyó, amely ennyi országot érintene, ráadásul civilizált, iparosított, urbanizált területeken folyik át és erőteljes hajóforgalmat bonyolít. Ez egy nagyon nagy eredmény, amely főleg a Németországban és Ausztriában foganatosított környezetvédelmi igyekvéseknek köszönhető. A Duna tehát már tisztán érkezik Szlovákiába. Mégis a WWF (Természetvédelmi Világalap) értékelése szerint egyedüli európai folyamként bekerült a világ 10 legveszélyeztetettebb folyója közé. A kedvező változások ellenére tehát aktuálisan és a jövőbe tekintve is hatalmas veszélyek fenyegetik. Halállománya alaposan megritkult fajgazdaságban és egyedszámban is. Ez főleg a folyó hidromorfológiai megváltozásának tudható be mindez, tehát annak, hogy az arculata, s ezzel együtt a víz dinamikája is megváltozott.

Hogy a veszélyek soha nem szűnnek meg, annak legjobb példája az, hogy a Duna értékes szakaszain, Bajorországban, a Wachau-völgyben, Magyarországon, Szerbiában, Bulgáriában és Romániában is olyan folyami szabályozásokat helyeztek kilátásba a közeljövőben a hajóforgalom intenzifikálására, amelyek miatt a Duna már most megkapta a világ legveszélyeztetettebb folyamai közé való besorol

Több víz kellene

A felelősségünknek, a természet menedzselésének abban is meg kellene nyilvánulnia, hogy rendszeres időközönként, az év egyes szakaszaiban megfelelő mennyiségű és kellő ideig tartó szimulált árvizekkel öntsék el az árteret. Ennek célja az lenne, hogy a puhafaliget erdei ne szomjazzanak, száradjanak, a mellékágak ne töltődjenek, ne nőjenek be, a folyó lerakhassa hordalékát, a halaknak elegendő terük és idejük legyen az ívásra, és ami nagyon fontos, hogy a Duna feltöltse a talajvíztartalékokat.

Az állami természetvédelem azt követeli, hogy elárasztáskor a vízhozam az ágrendszerben 120 m3/s legyen, és ez a mennyiséget legalább két hétig tartsák. Ezzel szemben, az előzetes megegyezés és ígéretek ellenére a Vízgazdálkodási Vállalattól (Vodohospodárska výstavba), amely államilag igazgatott vállalat, még a 2-3 napon át tartó, 90 m3/s értéket is nehéz kicsikarni, amit azzal indokolnak, hogy a Dunát övező természetvédelmi területen illegális építkezések találhatók, amelyeknek elöntésével az ártér szennyeződne. Eltávolításukra azonban senki nem veszi rá magát. Így a törvénytelenül oda épült ingatlanok védelme, úgy tűnik, még mindig fontosabb érdek állami szinten is, mint az egészséges környezet”

– jelenti ki Fodor Péter.

Hogy mit tehetünk? Talán első lépésben vegyük leltárba, mink van, és legyünk büszkék rá, majd ébredjünk végre környezetvédelmi öntudatunkra.

– javasolja.