Ha nem indultunk el időben, elcsaptuk a hasunkat a szederfánál, és lila foltos ünnepi ruhában folytattuk a napot. Akkoriban nem voltak se falunapok, se fesztiválok. Vásári forgatag csak Léván és Párkányban, később Galántán akadt. Több helyen a település első írásos említéséhez igazítva, vagy Szent István napján, valamint az egykori hagyományokhoz kötődően, a templom védőszentjének ünnepén kezdtek falunapokat tartani. Ehhez jöttek még a különböző jeles személyiségekhez, régióbeli hagyományokhoz fűződő fesztiválok. A sajtó régiós munkatársai többnyire a saját „káposztásukban” zajló rendezvényeket látogatják, és évről évre nyomon követhetik egy-egy falunap vagy fesztivál színvonalát, látogatottságát. Jól ismerve a szervezőket időnként betekintést nyernek a programtervezés fáradságos, fordulatos folyamataiba. Egy-egy neves előadóművész meghívása, a jegyek elővételben való kínálása némi biztonságot nyújthat és reményt, hogy minden jól sikerülhet! Azt, hogy a pályázati támogatás időben érkezik, ugyanúgy lehetetlen megjósolni, mint az időjárást. Megtörtént már, hogy elvitte az árvíz a nagy terveket, vagy hogy iszonyú felhőszakadás szakította félbe a koncertet. A fesztiválokra érkezőkkel beszélgetve az is hamar kiderült, hogy nem elég, ha a szervezők fáradoznak, az sem elég, ha az előadó minőségi és „élő” produkcióval szórakoztatja a nagyérdeműt, mindehhez kell az ő jókedvük, empátiakészségük, mindenre nyitottságuk. Főzőversenyeken, fröccsnapokon, pincenapokon a szervező-közreműködő-vendég hármas nagy találkozásának lehetünk tanúi. Egymásra hangolódnak, egy közösségé válnak néhány óra erejéig, és van mit adniuk egymásnak. Ebben látnám a fesztiválok lényegét. Tetszik, ha nemcsak szórakoztató, hanem ismeretterjesztő elemeket is csempésznek a programba, és művelik a közönséget. Csendesebb, árnyasabb zegzugokat hagynak a fesztivál területén, ahol eszmét cserélhetnek, barátságot köthetnek a résztvevők. Mert túl hosszúra nyúlt a koronavírus- időszak, elfelejtettünk találkozni, személyesen beszélgetni, közösen szórakozni. A virtuális teret hátrahagyva – amíg a vírushelyzet lehetővé teszi – elindulhatunk és fesztiválozhatunk újra. Legyünk értékes láncszemei az eseményeknek, a mindenütt szelfizés helyett társalogjunk, bográcsozzunk, táncoljunk és daloljunk! A pesszimistább és fesztiváltagadó olvasók most bizonyára úgy gondolják, ebben a nyomasztó világban semmi okunk vigadni. Valóban nincs. Mégis úgy érzem, mélységes lehangoltságában tehetetlenné és manipulálhatóvá válik az ember. Hangoljuk fel magunkat, így több energiánk és merszünk lesz változtatni azon, amin tudunk változtatni, például az őszi összevont választás idején, és még sok más helyen!