Search by category:
Egyéb kategória

Magyar Nagydíj – Russell: ezek azok a pillanatok, amelyekért versenyzek

Boldogan értékelt a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzése után az első rajtkockát megszerző George Russell, a Mercedes versenyzője, aki úgy fogalmazott: ezek azok a pillanatok, amelyekért versenyezni kezdett.

„Az első pole pozíció megszerzése valami olyasmi, amiről minden pilóta álmodik, és amiért minden reggel felkelek és is, amellett, hogy egyszer világbajnok akarok lenni” – jelentette ki a 24 éves brit, aki elmondta azt is, hogy a pénteki napon komoly problémákkal küzdöttek.

„Talán az egész idény legnehezebb péntekje volt a tegnapi. Este 11-ig maradtunk itt, hogy megtaláljuk a megoldást a gondjainkra, de eléggé elveszettnek éreztük magunkat” – nyilatkozta Russell, majd kiemelte, mindezek után 24 órával később pole pozíciós helyen végezni óriási előrelépés a csapatának.

„A gyors köröm szépen összeállt, már az első két kanyar után láttam és éreztem, hogy ez jó lehet. Egy ilyen esetben belekerülsz a ritmusba, ami hozza magával a jó eredményt” – mondta. A vasárnapi futamra vonatkozó célkitűzéseit firtató kérdésre pedig úgy válaszolt, győzni szeretne.

A második rajtkockát elcsípő Carlos Sainz Jr. (Ferrari) úgy vélte, jó volt a versenyautójuk, „többé-kevésbé” ellenőrzése alatt is tudta tartani a kvalifikációt, azonban – mint mondta – mindez nem bizonyult elegendőnek a pole pozícióhoz, mert Russell „kiváló munkát végzett”.

„A körülmények sokat és folyamatosan változnak ezen a hétvégén, emiatt vannak gondjaink a gumikezeléssel. Alapvetően az időmérő első és második részében jó irányba indultunk el, de a harmadik szakaszban nem voltak tökéletesek az abroncsok” – nyilatkozta a spanyol versenyző.

Csapattársa, a harmadikként záró Charles Leclerc szintén azt emelte ki, hogy a kvalifikáció harmadik etapjában „sokat szenvedett” a gumik felmelegítésével.

„Változott egy kicsit a pálya, amikor kisütött a nap, és ez okozott nekünk nehézséget. A második próbálkozásom jobb volt, de nem volt elég, mert George nagyszerű munkát végzett ma, amiért jár is neki a gratuláció” – fogalmazott a monacói pilóta, és hozzátette: „furcsa” érzése volt a versenyautóval kapcsolatban az időmérő záró szakaszában, ennek az okát még kutatni fogják a csapattal közösen. Leclerc úgy vélte, megvan a gyorsaságuk ahhoz, hogy a futamon javítsanak, és ez is lesz a céljuk.

Russell csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton mindenekelőtt gratulált honfitársa pole pozíciójához, egyben elismerte, maga sem tudja megmondani, hogy Russell „honnan szedte elő azt a tempót”.

„Mindenesetre a magam részéről megpróbálok vasárnap mindent megtenni, hogy segíteni tudjak neki a futamon” – jelentette ki az időmérőt a hetedik helyen befejező 37 éves brit versenyző.

A vb-címvédő, ezúttal a tizedik rajtkockát megszerző Max Verstappen a harmadik szakasz első gyors körében érezte, hogy nincs erő az autójában, amit próbáltak ugyan megjavítani, de nem sikerült. A kérdésre, miszerint bevállalják-e olyan elemek cseréjét a motorban, ami miatt rajtbüntetést kapnak, úgy fogalmazott: nem szeretnék, mert bár a Hungaroringen nagyon nehéz előzni, a szezon során már többször bebizonyosodott, hogy viszonylag hátulról rajtolva is lehet jó eredményt elérni.

„Örülnék, ha a britek tennének nekem egy kis szívességet” – utalt a holland pilóta mosolyogva Russellre, valamint a negyedik helyről rajtoló, mclarenes Lando Norrisra.

Utóbbi – aki teljesítményével beállította szezonbeli eddigi legjobbját – elmondta, a legjobb köre nem volt tökéletes, és a szél is igen veszélyesen fújt, de összességében elégedett a kvalifikációval. Kiemelte, minden kör minden kanyarjában a maximumra kell törekedniük, és akkor jó versenyük lehet. Ez ugyanakkor kockázatos és sok veszélyt magában rejtő taktika.

A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Alpine) némileg csalódott volt, hogy hat századmásodperccel kikapott csapattársától, a tavalyi magyarországi győztes Esteban Ocontól, annak ugyanakkor örült, hogy versenyképes az autója.

„Nagyon gyors versenyzők rajtolnak mögülünk is, szeretnénk megtartani a jó pozíciónkat, ehhez azonban csapatként is jól kell együttműködnünk” – mondta a 41 éves pilóta, aki a hatodik helyről vág majd neki a vasárnap 15 órakor rajtoló, 70 körös Magyar Nagydíjnak.

Read More

Post Comment