Ahhoz képest, hogy Szijjártó Péter nem is olyan régen látványos kínlódással, izzadva próbálta magyarázni az újságíróknak, hogy tulajdonképpen nincs is itt semmi látnivaló, a főnök nem úgy gondolta, hanem amúgy, meg nagyon keresztény és jú nóv nagyon, de igen nagyon konzervatív, és ez amúgy is csak kulturálisan értendő, jú nóv, miről is beszélünk, milyen rasszizmus, lárifári.

Hát ehhez képest nagyon is van mit látni és volt mit tapasztalni az elmúlt napokban a keményebbre sikerült gumicsont beszédet, vagy leánykori nevén a tusványosi monológot követően.

Az isteni bölcsességgel (majdnem) felkent doktor miniszterelnök úr nagyívű beszédét a hazai nernyikek vagy nem értették, esetleg mindegyikük egytől egyig ugyanabból a bölcsességszaruból vedelt, mint drága és (szerencsére) egyetlen Viktorunk, vagy nagyon is értették, csak úgy vannak vele, jól van az úgy.

Tényleg én vagyok az értetlen ultralibsi, hogy nem akarom felfogni ezen bölcsesség valódi lényegét?

Szögezzük is le, hogy a francia és német bevándorláspolitika, szerény személyem szerint a múltban egy elhibázott döntés volt, mert kulturálisan valóban idegen kapcsolódásokat álmodott meg, tenni viszont keveset tett ahhoz, hogy például a „németesedő” török Gastarbeiterek második, harmadik generációja ne idegenedjen el attól a környezettől, amelybe beleszülettek.

De az oly gyakran emlegetett iszlamista einstand csak nem akart összejönni eddig. A keresztény tengerbe csöppent nem európaiak lassú asszimilációja, mint általában, most is kimaradt az „előrelátásból”.

Ahogy az ISIL tömeggyilkosságai elől menekülő szír keresztények is furán feszereghetnek, ha elmagyarázná nekik valaki, hogy mister Orbán civilizációs kockázatként tekint rájuk, szóval ájm szori az illiberális keresztények másképp forgatják a bibliát, a felebarát csak addig barát amíg kellőképpen fehér – vagy van elég pénze letelepedési kötvényre, ez itt nem a reklám helye.

Nekem tehát az lökdöste meg inkább a bilit, hogy a bálványosi kanosszára elbattyogó szlovmagy NERhuszárok pödörtek egyet kackiás bajszukon, vagy szorítottak egyet kontyukon – ne én legyek a mai antifeminista – és kerek perec beálltak az eredeti, egy pont nullás, fajelméleti röfögés mögé. Vagy nem?

Persze az igazság mint olyan talán most is a sorok között van valahol. Az összeesküvés-elméletekre, labilis talajon álló, nacionalista, historizáló antiszemitizmusra (!) manapság is könnyebben bólintanak rá egyes csoportok.

Ezzel a nehezen behatárolható réteggel viszont elég nagy átfedést mutat a határon inneni és túli kirakatkeresztény, hobbikonzervatív, kleptokrata NER.

Az, ami a szélsőjobbot megkülönbözteti tőlük néha csupán az, hogy az előbbi ki is mondja, amit gondol, és úgy is cselekszik, míg a sokadik kétharmad sikerében fürdő fideszista csatlósoknak a Janus-arcú köpönyegforgatás zord sorsa jut.

Nem is értem, hogy az oly sokszor emlegetett „egyenes gerincük” hogy nem csavarodik meg.

Mindegy, az legyen az orvosok baja.

A probléma most is a fejekben van, ahol a lojalitás erősebb kötéseket hoz létre, mint a józanság, mi felvidéki magyarok pedig ilyen elkötelezett, zsebre tett politikumot követünk.

Nem lenne megnyugtatóbb, ha végre hozzánk lennének lojálisak azok, akiket az urnához fáradva mi szavazunk be bizonyos helyekre, hogy értünk dolgozzanak?

Nem lenne tisztább ez a játék?