Search by category:
Egyéb kategória

Simon – Júda: klasszikus nagyvásárra készülnek, de ha az állam szigorít, akkor kisebbet tartanak

Párkány |

A párkányi Simon – Júda vásárt mindenképp megtartják, ha a járási tisztiorvos illetve a kormány szigorítana, akkor egy kisebbet rendeznek. Most a rendes nagyvásárra készülnek.

A Simon – Júdát uoljára 2019-ben rendezték meg a Duna-parti településen, a koronavírus-járvány után pedig most ismét megtartják, mégpedig október hatodika és kilencedike között. A városi hivatal a stanbérlők jelentkezését levélben fogadta, július 31-ig. Mint azt Sipos István osztályvezető, a vásár főbiztosa lapunknak elmondta, egyelőre az árusok hatvan százaléka jelezte részvételét. Jelentkezni viszont továbbra is lehet, szeptemberben pedig személyesen is intézhetik a standbérletet a városi hivatalban. Klasszikus nagyvásárra készülnek, a már megszokott szektorokkal, helyekkel.

„A járási tisztiorvosi szolgálattal augusztus végén, szeptember első hetében lesz egy szakmai találkozónk. Ott véglegesítik majd azt is, hogy milyen feltételekkel tartható meg a rendezvény, milyen előírásokat kell betartani. Már most meg szeretnék nyugtatni mindenkit, hogy mi a rendes Simon – Júdára készülünk. De az is elképzelhető, hogy a járványhelyzet alakulásának függvényében más forgatók­önyv szerint  kell nlépünk. Ha a kormány vagy az illetékes hatóságok teljesen letiltják addig a vásárokat, akkor persze elmarad az esemény. Ha korlátozásokkal, de megengedik, akkor viszont mégis megtartjuk a Simon – Júdát, csak jóval kisebb méretben“ – tudatta az Új Szóval Sipos István.

Logisztika, biztonság, egészségügy

Párkányban már két éve beszédtéma a vásár elmaradása, sokan abban sem bíznak, hogy idén megtartják. Többen azt is kifogásolták, hogy tavaly miért nem lehetett még a járványügyi szigorítások előtt, vagy kisebb méretben megtartani? A vásár főbiztosa erre úgy reagált, véleménye mindenkinek lehet, sőt, legyen is, ezzel nincs gond, de a városnak mindenképp be kell tartania az épp aktuális előírásokat.

„Tavaly például augusztusban kaptunk választ a járási tisztiorvosi szolgálattól. Akkor azt szabták meg, hogy maximum ezer emberig tarthatjuk meg a vásárt. Ráadásul úgy, hogy zárt szektorokkal, teljesen lezárt mellékutcákkal és a bejáratnál minden egyes látogatótól kérni kellett volna az oltási igazolványt, a személyazonossági igazolványt és az elérhetőségeit. Ráadául úgy, hogy egyszerre csak pontosan annyi embert engedhettünk volna be, ahányan éppen kilépnek a vásár területéről. Ha figyelembe vesszük, hogy a Simon – Júda az ország első három legnagyobb vására közé tartozik, nemzetközi méretű, mert ide akkorra még buszos kirándulásokat szerveznek és naponta kb. 50 ezren fordulnak meg akkor Párkányban, könnyű belátni, hogy ilyen szabályokkal ez nem valósítható meg. Nem beszélve az egészségügyi, tűzbiztonsági, logisztikai rizikóról. Mert ki veszi magára a felelősséget, hogy ha az összes mellékutcát le kell zárnunk, tehát csak két oldalról lehet bejutni, viszont esetleg pont a vásár közepén keletkezik tűz, baleset, vagy ott lesz rosszul valaki? A mentők és tűzoltók pedig nem tudnak gyorsan a helyszínre jutni? Ilyesmikre is okvetlenül számítanunk kell“ – taglalta Sipos István. Az osztályvezető hozzátette, tavaly gondolkodtak abban is, hogy előbbre hozzák a vásárt, de a Vadas fürdő nagy parkolójára szükségük van, az pedig minimum szeptember 15-ig, a fürdőidény végéig foglalt, másrészt pedig vásáros tapasztalat, hogy nem jó, ha a nagyvásárok, például a szerdahelyi, lévai, nagyszombati időpontjával ütköznek.

Mindenképp lesz Simon – Júda

Az állami szakhatóságoktól függ a vásár feltételeinek végső engedélyezése. Lehetséges tehát, hogy ha szeptember elején csak korlátozásokkal engedik megtartani, akkor kisebb Simon – Júdát tartunk, de megtartjuk. Például a korzón lenne egy kézműves vásár, az Aquario előtti nagy kereszteződésnél pedig az ételárusító szektor, de ez most még csak feltételezés. Ismét hangsúlyozom, nem kell találgatni és előre aggódni, mi most még mindig egy rendes, klasszikus nagyvásárra készülünk, Simon – Júda márpedig lesz idén” – konstatálta az osztályvezető.

Read More

Post Comment