Search by category:
Egyéb kategória

Lövések érték a zaporizzsjai atomerőművet, a felek egymást vádolják

Tüzérségi lövések érték pénteken az ukrajnai háborúban a zaporizzsjai atomerőművet, Európa legnagyobbját, amiért a szembenálló felek egymást vádolják.

Az orosz védelmi minisztérium azt közölte: kis híja volt, hogy az ukrán erők lövései miatt radioaktív szennyezőanyag kerül a környezetbe. De így is lecsökkent az egyik reaktor termelőkapacitása, egy másik áramellátása pedig megszűnt. Sőt, a közeli Enerhodar városban áramkimaradást és vízellátási gondokat okozott az erőmű sérülése – olvasható a minisztérium közleményében.

Enerhodar az orosz hadsereg kezén van március eleje óta, és Moszkva által kinevezett vezetés irányítja. Az erőműben azonban ukrán szakemberek dolgoznak továbbra is.

Az ukrán állami atomenergiaipari vállalat, az Energoatom a nap folyamán azt közölte, hogy az orosz hadsereg lövései eltalálták az erőművet, de az továbbra is működik – a hat reaktorból kettő termel –, és nincs radioaktív sugárzás.

Nem észleltek megnövekedett sugárzást Szlovákiában, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) tájékoztatása szerint a sugárzási szint normális – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium sajtóosztálya azzal az információval kapcsolatban, hogy tűz ütött ki Ukrajnában, azon a területen, ahol a zaporizzsjai atomerőmű található.

Az SHMÚ tájékoztatása szerint a következő napokban nem várható áramlás Szlovákia felé a kockázatos területről. A helyzet alakulását figyelik.

Az SHMÚ az országos sugárzásfigyelő hálózat része. Az intézet rendszeresen kap információkat, amelyeken keresztül a nukleáris biztonsági felügyelet naprakész jelentést készít a szlovákiai és külföldi sugárzási helyzetről. A légköri áramlások vizsgálata alapján az SHMÚ a Meteorológiai Világszervezettel együttműködve képes meghatározni az esetleges szennyezés terjedését (a rendszer akkor lép működésbe, ha valahol nukleáris baleset történik). A sugárzással kapcsolatos információkat az SHMÚ honlapján is megtalálhatják a lakosok.

Read More

Post Comment