Search by category:
Egyéb kategória

Az ukrajnai háború miatt máris fékez a szlovák gazdaság

Pozsony |

Az első negyedéves 3,1-ről a második negyedévre 1,7 százalékra esett vissza a szlovák gazdaság éves növekedési üteme – derül ki a Statisztikai Hivatal kedden közzétett gyorsjelentéséből, amely szerint az ukrajnai háború negatív hatásait egyre jobban megérezzük.

A látványos lassulás ellenére a szlovák gazdaság a második negyedévben azonban így is rácáfolt a piaci szereplők várakozásaira, ezek többsége ugyanis már visszaeséssel számolt.

„Hogy erre végül nem került sor, ahhoz nem kis mértékben járult hozzá a lakossági fogyasztás, aminek köszönhetően a kiskereskedelmi forgalom a második negyedévben is jól teljesített”

– mondta el lapunknak Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Szerinte a háztartások – az árak növekedése ellenére – még mindig nem korlátozták jelentős mértékben a kiadásaikat, ami azzal magyarázható, hogy a családok most a világjárvány idején felhalmozott megtakarításaikat élik fel. A vártnál jobb teljesítményhez az is hozzájárulhatott, hogy a foglalkoztatottság is nőtt: az idei második negyedévben 2,43 millió embernek volt munkája, 2,4 százalékkal többnek az egy évvel korábbinál.

Az ukrajnai háború okozta gazdasági problémák azonban már rányomják a bélyegüket az iparvállalatok teljesítményére és a külkereskedelemre. A cégeknek, azok közül is elsősorban az autógyártóknak, főként az ellátási láncok megszakadása, a magas alapanyagárak és az alkatrészhiány okoz gondot. „Az energiahordozók beszerzése egyre égetőbb kérdéssé válik, ezzel kapcsolatban ráadásul rengeteg probléma merül fel. Az egyik ilyen az éghajlatváltozás hatása, az aszály ugyanis csökkenti a folyók vízszintjét, ami hatással van az áruforgalomra és az áramtermelésre is, ez pedig növeli a bizonytalanságot a piacokon” – vallja Horňák.

A Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint az előttünk álló hónapokban is a belföldi kereslet számít majd a szlovák gazdasági növekedés fő motorjának. „Az idei első két negyedév vártnál jobb teljesítményének köszönhetően arra számítunk, hogy a szlovák gazdaság idén 2 százalékkal nőhet a tavalyihoz képest” – mondta el Horňák, aki szerint azonban nem szabadna figyelmen kívül hagynunk, hogy a Statisztikai Hivatal egyelőre csak a gyorsjelentését tette közzé, a gazdaságról szóló részletes adatokkal csak szeptember 6-án rukkol elő.

Read More

Post Comment