Search by category:
Egyéb kategória

Kik a bűnözők? Kik az áldozatok?

A még mindig terebélyesedő szlovákiai korrupciós ügyek kapcsán nem egyszerű válaszolni a címben feltett időszerű kérdésre.

Az országos bűnüldöző ügynökség, a NAKA vezetője szerint rövidesen bűnvádi eljárást indítanak Robert Fico és több más főkolompos ellen. Ők viszont tegnapelőtt jelentették fel súlyos törvénysértések gyanújával mindazokat a nyomozókat és ügyészeket, akik részesei ezeknek az eljárásoknak.

A Smer elnöke egyre hangosabban igyekszik kétségbe vonni a nyomozók pártatlanságát. Azt harsogja, hogy a kormánypártiak egy részének, elsősorban Igor Matovičnak a megrendelésére cselekednek, a belügyminiszter és a Speciális Ügyészség vezetőjének tudomásával. A múlt század ötvenes éveinek koncepciós pereiben, sőt a Gestapo által ismert módszerek alkalmazásával vádolja a NAKA több nyomozóját. Az a meggyőződése, hogy ilyen alantas eszközökkel akarják börtönbe zárni elsősorban az ellenzék vezetőit, amivel ellehetetlenítenék a ma is erős Smer működését. Ezeket a súlyos vádakat több illetékes, legutóbb Hamran István határozottan cáfolta. Az országos rendőrfőkapitány céltudatos hazudozások és a tények elferdítése miatt bírálta Ficót, aki így igyekszik önmaga és cinkosai irháját menteni a közelgő törvényes felelősségre vonás elől. „Idáig már tizenhét olyan személyt – beismerő vallomásaik és egyéb bizonyítékok alapján – ítéltek el jogerősen a független bíróságok korrupció miatt, akik egykor különböző tisztségekben a Smer jelöltjei voltak” – érvelt Hamran.

A pártatlan politikai elemzők és igazságügyi szakértők többsége egyelőre hallgat, magánbeszélgetések során viszont elmondják mindkét állásponttal kapcsolatos kételyeiket. Annyi szerintük is bizonyos, hogy Ficóék több mint egy évtizedes regnálása során virágzott a korrupció, eurómilliók kerültek fondorlatos módokon „a mi embereink” zsebébe. A törvénytelenségek egyik jelképe Marián Kočner, áldozata pedig Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese lett. A széles körű nyomozás beindulásának idején öngyilkos lett František Böhm, egykori titkosszolgálati ügynök, aki tanúja és részese is volt több rendőr és más befolyásos személy megvesztegetésének. Másfél éve önkezével vetett véget életének a szintén gyanúba keveredett Milan Lučanský főrendőr is. Akkortájt tartóztatták le több tucat gyanúsítotthoz hasonlóan Ľudovit Makót és František Imreczét, a központi adóhivatal volt vezetőit, valamint Bernard Slobodníkot, a NAKA egykori befolyásos emberét. Mindhármukat csúszópénzek elfogadásával gyanúsították meg. Együttműködést ígértek a további ügyekben a rendőrségnek, ezért szabadlábra helyezték őket. Ficóék úgy vélik: azóta a nyomozók és az illetékes ügyészek elvárásaihoz alkalmazkodó vallomásaik alapján szeretnék letartóztatni őket. Norbert Bödör, a rendőrség néhai befolyásos embere és nyitrai cinkosai egyelőre szabadlábon várják a pert, Vladimír Pčolinskýt, a Szlovák Információs Szolgálat néhai igazgatóját viszont Maroš Žilinka főügyész a Btk. 363-as cikkelye alapján felmentette a korrupció vádja alól. Döntésével állítólag az őt erre a posztra javasló Boris Kollárnak tett szívességet.

Máig vita tárgya, vajon minden gyanúsítottnak vélt személy törvényesen került-e vizsgálati fogságba. Kirívó példaként Martin Ribár ügyvédet említem, akit tavaly a maffiózóktól elfogadott csúszópénzek elfogadásának gyanúja miatt helyeztek szigorított vizsgálati fogságba. Tagadta a vádat, ügyvédje révén egészen a Legfelsőbb Bíróságig jutott a fellebbezésével. Végül az Alkotmánybíróság rendelte el azonnali szabadon bocsátását, mert az igazságos bírósági eljárást szavatoló alapvető emberi jogát sértették meg.

Ribár azóta az egyik videómegosztón többször hozott nyilvánosságra az övéhez hasonló törvénysértő eseteket, továbbá azokat a mai korrupciógyanús ügyeket, amelyeket eltussolni igyekszik a rendőrség. Amivel azt igazolja, hogy a politikai függőség hálójában jelenleg is vergődő, főleg emiatt egymással csatázó bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek helyzete aggasztó. Ezért sem lehet a címben olvasható kérdésekben tisztán látni.

Read More

Post Comment