Search by category:
Egyéb kategória

Naď: Mindenáron meg kell állítani Putyint és az ukrajnai háborút

Pozsony |

A védelmi miniszter szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megállítsuk az Ukrajnában zajló értelmetlen háborút.

Az ukrán nép egy teljesen értelmetlen háború miatt szenved. Azért, mert Vlagyimir Putyin úgy döntött, hogy hatalmi vágyait katonailag is kielégíti; ukránok és oroszok tízezrei haltak meg emiatt. Ráadásul az egész világ szenved a háború következményeitől a magas áram és gázárak képében, ezért együttesen kell lépéseket tenni Vlagyimir Putyin és a háború megállítására

– mondta a védelmi miniszter.

Jaroslav Naď (OĽaNO) hozzátette, a konfliktus február 24-i kitörése óta Szlovákai összesen mintegy 154 millió euró értékben segített Ukrajnának hadianyagokkal, ami a tárca teljes költségvetésének nyolc százalékát teszi ki.

A minisztérium emlékeztetett, a támogatás kiterjedt például az S-300-as légvédelmi rendszerre, a Božena aknamentesítő rendszerre, öt helikopterre, a Grad rendszerhez szükséges lőszerekre, repülőgép-üzemanyagra, benzinre, kézifegyverekre, valamint nyolc darab Zuzana 2 tarackágyúra.

A védelmi tárca szerint a katonai agresszió megerősítette a demokratikus világ egységét, a NATO masszív szövetségi kötelékét és az Ukrajna melletti szolidaritást.

Read More

Post Comment