Ha figyelemmel kísérjük Eduard Heger kormányfőnek a négytagú kormánykoalíció megmentésére tett kétségbeesett próbálkozásait, igazán sajnálatraméltó. Merthogy – és ezt el kell ismerni! – tényleg őszintén igyekezik. A gond csak az, hogy a cirkusz főszereplőit nem ő mozgatja, s nem is tudja őket befolyásolni. Igor Matovič a pártbeli főnöke, és egy főnöknek nem lehet parancsolgatni, miközben Richard Sulíknak megvan a maga saját kis világa, benne a saját politikai terveivel, víziókkal, illúziókkal. Magyarán: le se bagózzák a miniszterelnököt.

Ebből eredően Heger javaslatai és az elmúlt napokban tett kijelentései zavarba ejtőek. „Egy összeszokott, összetartó csapatra van szükségem. Nem cserélhetem le a kulcsfontosságú játékosokat, már csak azért sem, mert itt van a második világháború óta eddig tapasztalt legnagyobb energetikai válság” – mondta Sulík és Matovič esetleges egyidejű távozásával kapcsolatban a miniszteri bársonyszékből. Első ránézésre mindez elég logikusnak tűnik, no de valóban jól működik és összekovácsolt az a csapat, amelyben a két legjellegzetesebb személyiség nem tud közös nevezőre jutni? Mik az egyéb alternatívák? A második világháború óta tapasztalt eddigi legsúlyosabb energetikai válság idején az előrehozott választás vagy a kisebbségi kormányzás jobb megoldás, mint az, hogy az SaS és az OĽaNO frontemberei nem lesznek miniszterek?

Hasonlóképpen nem meggyőző a kormányfő azon kijelentése sem, hogy a kibontakozásban a koalíciós tanács működése fékezi őt. Ezért javasolja, hogy a tanácskozásokon Sulík és Matovič ne vegyen részt. Vélhetően abból a logikából indul ki, hogy ha nem fognak találkozgatni, nem fognak veszekedni sem. Alapiskolás tanulók esetében ez a taktika minden bizonnyal működne, valóban elég lenne őket szétültetni.

No de az, hogy az SaS és az OĽaNO elnöke nem vesz részt a koalíciós tanácson, távolról sem jelenti azt, hogy nem fognak a tanács munkájába beavatkozni. Épp ellenkezőleg! No és itt van az a merész javaslat, hogy szankcionálni kellene az egymás elleni kölcsönös támadásokat a szociális médiában. A pártok elveszíthetnék valamelyik miniszterüket vagy parlamenti bizottsági elnöküket. „Ezek nagyon erős szankciók” – dicsérte meg Heger a saját ötletét. Csakhogy van egy kis baki. Mi van, ha a büntetés lehetősége sem riasztja el a kormánypárti politikusokat attól, hogy belerúgjanak koalíciós partnereikbe? A pártok nem fogják győzni betölteni a folyamatosan megüresedő posztokat.

Amikor véget ért a háború Boszniában, a nemzetközi társadalom az USA-val az élen bezárta a szerb, horvát és boszniai vezetőket a daytoni katonai bázisra, és három hétig tartották ott őket. Egészen addig, amíg nem kötötték meg a békeszerződést. Valami hasonlót kellene cselekdenie Eduard Hegernek is Sulíkkal és Matovičcsal, ha meg akarja menteni a négypárti koalíciót.

Kérdéses azonban, nekik milyen hosszú ideig tartana, amíg meg tudnának egyezni. Valószínűleg három hét nem lenne elég, a tél viszont lassan közeleg.

A szerző a Plus 7 dní főszerkesztő-helyettes