Search by category:
Egyéb kategória

Kollár: A Sme rodina a koalíció fenntartását fogja szorgalmazni a találkozón

A Sme rodina a négypárti koalíció fenntartását fogja szorgalmazni a pénteki találkozón – jelentette ki Boris Kollár házelnök, a mozgalom elnöke. Hozzátette, hogy ennek érdekében mindegyik fél tehetne egy gesztust. „E nélkül nem megy” – jelentette ki Kollár.

A Za ľudí javaslatairól nem tud semmit a házelnök. „Veronika Remišová felhívott, hogy találkozzunk, de még nem sikerült egyeztetni a programunkat, így nem tudom, miről van szó” – tette hozzá.

Remišová csütörtökön kijelentette, pártjának világos elképzelései vannak arról, hogyan működjön tovább a kormány az SaS-szel, és arról is, hogyan működjön nélküle, javaslatait pedig ismertetni kívánja a koalíciós partnerekkel. Úgy véli, az SaS kilép a kormányból, ennek ellenére pénteken megpróbálja meggyőzni ennek ellenkezőjéről, de minden lehetőségre fel kell készülni.

Az eddigi koalíciós tárgyalások nem jártak sikerrel, az SaS továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Igor Matovič pénzügyminiszter, az OĽaNO elnöke távozzon a kormányból, az OĽaNO ezt visszautasítja. Ebben az esetben az SaS miniszterei augusztus 31-én benyújtják a lemondásukat.

Read More

Post Comment