Search by category:
Egyéb kategória

Naď: Szaktekintélyek kerülnek az SaS távozó minisztereinek helyére

Pozsony |

Megvannak a jelöltek, a koalíció még tárgyal róluk, de „megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyek” kerülnek az SaS távozó minisztereinek helyére – jelentette ki Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter a hétfői kormányülés alatt.

„Számomra sokkal fontosabb a jelöltek személye, mint az, hogy melyik párt melyik minisztériumot kapja” – jegyezte meg Naď.

Richard Sulík (SaS) gazdasági minisztert bírálta, mert az energetikai válság idején távozik. „Felelőtlenség akkor otthagyni egy kormánykoalíciót, amikor az embereknek a legnagyobb szükségük van ránk” – mondta. Hozzátette, hogy az SaS minisztereit senki sem akarta elűzni a kormányból, de persze joguk van kilépni. „Az egyetlen, aki el akarja távolítani a kormányból az SaS-t, az maga az SaS” – véli nagy, és hozzátette, három kormánypárt teljes mértékben elégedett azzal, hogy Igor Matovič a pénzügyminiszter.

A hármas koalíció kisebbségben fog kormányozni, Naď azt mondta, mindent megtesz, hogy minél tovább bírják. A parlamentben olyan törvénytervezeteket fog előterjeszteni a kisebbségi kormány, amelyek az európai helyreállítási terv megvalósításához szükségesek, és a kormányprogramból indulnak ki, továbbá az ország külpolitikai irányultságához és biztonságpolitikájához fűződnek. „Feltételezem, hogy az ilyen törvényjavaslatok elfogadásához sikerül megszerezni a parlamenti többséget” – folytatta Naď, hozzátéve, hogy nehéz lesz kisebbségben kormányozni. Örülni fog, ha az SaS megszavazza azokat a törvényeket, amelyek a kormányprogramban a liberális párt egyszer már jóváhagyott. Arra is rámutatott, hogy más európai uniós országokban is működik kisebbségi kormány.

Naď felelőtlenségnek tartaná előrehozott választás kiírását az energiaválság és a háború idején, amikor ilyen magas az infláció. Ha mégis lesz parlamenti választás, akkor az szerinte a maffia visszatérést fogja jelenteni, amely a fasisztákkal együtt fog kormányozni.

Read More

Post Comment