Search by category:
Egyéb kategória

Startol a Mohi Atomerőmű 3. blokkja

Pozsony |

Pénteken, nem sokkal éjfél után a Szlovák Villamos Művek (SE) megkezdte a nukleáris fűtőanyag betöltését a Mohi Atomerőmű 3. blokkjának a reaktorába. A 3. blokk a jövő év elejére érheti el maximális teljesítményét, Szlovákia ezt követően teljesen önellátóvá válik a villamosenergia-termelésben.

A fűtőanyag betöltésére azt követően kerülhetett sor, hogy megszületett a Szlovák Atomenergia-felügyelet (ÚJD) ezzel kapcsolatos másodfokú határozata, és lejárt az eljárásban részt vevő felek tájékoztatására előírt 15 napos határidő.

„Évek óta vártunk erre a pillanatra. Egyesek már-már végtelen történetként tekintettek a projektre, most azonban végre megérkeztünk a célba”

– mondta el Eduard Heger kormányfő.

Késik és drágább

Csak emlékeztetőül: a Mohi Atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építése még 1987-ben kezdődött, a munkálatok hosszú megszakítása után pedig a Szlovák Villamos Művek 2008 novemberében látott hozzá az új blokkok befejezéséhez. Az eredeti tervek szerint a harmadik blokkot 2012-ig, a negyediket 2013-ig szerették volna átadni, a határidőket azonban folyamatosan tologatták, és csak most jutottunk el a 3. blokk beindításához, míg a 4. blokk a legderűlátóbb előrejelzések szerint is leghamarabb 2024 májusában kezdheti meg a működését. A két új blokk építésének az elhúzódásával párhuzamosan nőttek a költségek is. Míg eredetileg 2,8 milliárd eurós kiadásokkal számoltak, mára ez meghaladta a 6 milliárd eurót.

Önellátók leszünk

A 3. blokk üzembe helyezésének az ütemterve azzal számol, hogy az üzemanyagrudak reaktorba töltése nagyjából négy napot vesz igénybe. Ezt követi a reaktor nyomáspróbája, a nukleáris reakció beindítását pedig körülbelül egy hónap múlva tervezik. A következő hónapokban még az új blokk egyes áramköreit tesztelik, és növelik a reaktor teljesítményét, amely a teljes kapacitását a jövő év elejére érheti el. Az új nukleáris blokk beépített kapacitása 471 megawatt, ami Szlovákia teljes villamosenergia-fogyasztásának nagyjából a 13 százalékát fedezi. A próbaüzem és a maximális teljesítmény elérése után Szlovákia így teljesen önellátóvá válik a villamosenergia-termelésben, sőt még kivitelre is jut belőle.

„A nukleáris energia aránya a szlovák áramtermelésen ezzel az eddigi 52-ről 65 százalékra nő”

– tette hozzá Heger, emlékeztetve arra is hogy a harmadik blokk beindítása volt a feltétele annak, hogy a kormány és a Szlovák Villamos Művek teljesítse azt a megállapodást, amely szerint a szlovákiai háztartások 2023-ban és 2024-ben a jelenlegivel megegyező áron juthassanak hozzá a villamos energiához.

Osztrák aggályok

A Szlovák Atomenergia-felügyelet egyébként már tavaly májusban kiadta az engedélyt a 3. blokk beindítására. Ezt a határozatot a Global 2000 osztrák környezetvédő szervezet azonban megfellebbezte, kifogásolva a nukleáris létesítmény üzemeltetéséből eredő állítólagos kockázatokat. Az ÚJD minden kifogással foglalkozott, és idén augusztus 25-én egy közel 140 oldalas dokumentumban elutasította az aktivisták fellebbezését, engedélyezve a 3. blokk beindítását. Ez utóbbinak köszönhetően egyébként a szlovákiai áramtermelés szénlábnyoma is kisebb lehet. Mohi két széntüzelésű erőmű – a nyitranováki és vajáni – villamosenergia-termelését helyettesítheti. Szlovákia üvegházhatású gázkibocsátása ennek köszönhetően mintegy öt százalékkal csökkenhet. A Szlovák Villamos Művek szerint ezzel nagyjából annyi szén-dioxid-kibocsátást takaríthatunk meg, mintha hirtelen több mint egymillió személygépkocsi és teherautó tűnne el a szlovákiai utakról.

Alternatív beszállítók

Az atomerőművek fűtőanyagát Szlovákia korábban kizárólag Oroszországból szerezte be, így felmerülhet a kérdés, hogy az ukrajnai konfliktus nem jelent-e veszélyt a szlovákiai atomerőművek ellátására. Branislav Strýček, a Szlovák Villamos Művek vezérigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Szlovákia már nem függ teljes mértékben az orosz gyártótól az atomerőművek fűtőanyag-ellátásában, ez utóbbit több beszállítótól is beszerezheti. Az elmúlt fél évben így jelentősen csökkent az esetleges üzemanyaghiány és az egyes reaktorok kényszerű leállításának a kockázata. Strýček szerint az SE jelenleg több mint egyéves működésre elegendő nukleáris üzemanyag-tartalékkal rendelkezik, és további szállításokra számít. „Nagyjából egy hónappal ezelőtt nemzetközi pályázatot írtunk ki az új nukleáris fűtőanyagra. Az eddigi orosz beszállító mellett erre várhatóan két alternatív beszállító is jelentkezik: a francia Framatome és az amerikai Westinghouse” – mondta Strýček. (mi, TASR)

Read More

Post Comment