1. Szóda. Régi álmunk volt, hogy olyan cikket hozzunk létre, amelyben a perex, vagyis a bevezető utolsó szava is a szóda, meg az utána következő sor első szava is. 2022 szeptemberéig kellett rá várni, de végül összejött. Örüljenek velünk, meg az év utolsó olyan hónapjának, amikor még indokolja a hőmérséklet a rendszeres szódaivást.

2. Szakítás. Szeptemberben jó szakítani, állítják a párkapcsolati tanácsadók. Az ősz eleje ugyanis több szempontból új kezdet, hiszen ilyenkor indul a tanév, a szemeszter, valamint a csukaszezon. Figyelj, vagy nézd, tudom… hogy te is úgy vagy már ezzel az egésszel egy ideje, hogy köszönöm szépen, majd lesz, ami lesz, de azért szerintem annyival tartozunk egymásnak meg magunknak is, hogy ha ez van, akkor kimondjuk, hogy… ez van. Senki más nem fogja helyettünk kimondani. Most miért nézel így? Hogy tegnapelőtt még mást mondtam? Hát… mást. Miért? Miért, hát miért… ugyebár. Talán mert akkor még augusztus volt, feküdtünk a kockás pokrócon a zánkai Jegesmedve büfé mögött, bámultuk a vitorlásokat… ilyenkor aztán tényleg bunkóság szakítani. Ahogy karácsony előtt is. Most meg, hogy mindjárt itt a hétfájdalmú államünnep, úgy van vele az ember, hogy jöjjön, aminek jönnie kell… egy fájdalommal több vagy kevesebb, az már igazán mindegy is talán. Kutya maradhat nálad, persze.

3. Szünet. Szakítás után érdemes egy kis szünetet tartani. Arra figyeljünk, hogy a szünet idejére folyamatosan legyen programunk, vagyis ne maradjunk egyedül, mert ez esetben könnyen hatalmába kerít az érzés, amely azt susogja a fülünkbe, hogy bár nem volt igazán jó a szakítás előtti időszak a volt párunkkal, még mindig jobb volt, mint így, egyedül. Ez önbecsapás, úgyhogy ha ilyet tapasztalunk, gondoljunk arra, hogy előre megyünk, nem hátra. Ha elfelejtenénk ezt a fontos üzenetet, írjuk fel vastag piros filctollal a lakás különböző pontjaira, hogy szem előtt legyen.

4. Szenegál. Ismét jelentkezett Pál, hűséges szenegáli olvasónk, aki Yayakounda falucskában olvassa a Vasárnapot minden héten, zsiráfok, elefántok, tam-tam dobok, balafonok és régi tranzisztoros rádiók társaságában. „Tisztelt Szerkesztőség! Jót röhögtem a minap azon, hogy Közép-Európa lakossága riasztónak és elviselhetetlennek tartja a forróságot, amelyben a nyár folyamán néhány hétig része volt. Ugyanakkor máris az a fő gondjuk, hogyan biztosítsák maguknak a meleget a hideg téli hónapokra. Ez egy paradoxon kérem szépen. Tessék már eldönteni, mit szeretnének. Itten, Szenegálban sosem a kiindulópont, hogy ki mit akar, hanem hogy mi van. Mégis mindenki vidám, vagy legalábbis igyekszik az lenni. Este, ha lemegy a nap, kiülünk, és megy a zene, tánc. Nem gondolunk arra, hogy mi lesz fél év múlva, ugyanis fél évvel ezelőtt sem azzal foglalkoztunk, hogy mi lesz most. Tudom, messziről jött ember azt mond, amit akar. Munkájukhoz kívánok további sok lelkes előfizetőt, kattintást! 1979 óta hű olvasójuk: Pál.”

5. Szekszárd. Mi a széltépte szomorú szarkafészeknek menjek én pont Szekszárdra, kérdezheti bárki. Messze van, nincs ott semmi, és egyébként is rossz a csatlakozás. Vannak azonban nagyobb bajok is. Szekszárd nevét sokan hibásan, iksszel írják. Szégyellhetik magukat. Miért pont szegény Szekszárddal teszik ezt? Bezzeg olyat soha senki nem ír, hogy Dunaszexdahely, vagy hogy Liptószexmiklós. Az ikszet félre téve: aki nem járt még ősszel Szekszárdon, nem tudja, mitől döglik a depresszió.