A gazdasági miniszter szerint az időjárás nem igazán játszik a kormány kezére az energiakrízis kezelése kapcsán, ezért szélsőséges forgatókönyvekre is fel kell készülnünk.
Még mindig kérdéses, valóban lesz-e elég gáz a tél folyamán, illetve az is, hogy vészhelyzet kihirdetése esetén kiket korlátozna az állam.
Karel Hirman gazdasági tárcavezető a HN portálnak adott interjújában elmondta, az időjárás komoly befolyásoló tényező, és azt lehet látni, hogy már most el kellett kezdeni fűteni, ami nem jó előjel.
A miniszter hozzátette, az állam az összes lehetséges forgatókönyvet figyelembe vette, és ha képesek lesznek előrejelezni az időjárási körülmények alakulását, akkor nem okozhat problémát a tél átvészelése.
A szélsőséges forgatókönyv egyike a gázellátás ideiglenes korlátozása. Ennek kapcsán Hirman 2009 januárját hozta fel példaként, amikor a legnagyobb ipari fogyasztók energiaellátását néhány napra szabályozták, hogy a rendszer működőképes maradjon.
(hnonline)

