Search by category:
Egyéb kategória

„E kávéházi szegleten…” Irodalmi kávéházakban jártunk

Írói törzsasztalok, friss napilapok, gomolygó cigarettafüst, kávéillat, papíron sercegő tollak… – ilyenek voltak egykor az irodalmi kávéházak. Nagy elmék találkoztak, vitatkoztak, ettek, ittak, és ami a lényeg: írtak. Ahogy a címnek választott József Attila-idézet is hirdeti. A legendás budapesti irodalmi kávéházak közül néhány a mai napig eredeti helyén működik, és berendezésük is nagyrészt azonos az egykorival.

A Centrál
A honlapján ezt írja: „Nem megidézni akarjuk a múltat, hanem újjáéleszteni azt a szellemiséget, mely ezt a helyet egykoron a főváros egyik legkedveltebb intellektuális központjává tette.” Belépünk, halk dzsessz szól, mondom a pincérnek, hogy Karinthy törzshelyén szeretnék ülni. Szeme se rebben, naponta találkozhat ilyen elvetemült kéréssel. Annyit tudhat, mint én: hogy ablak melletti volt az asztal, mert határozatlanul végigmutat ötön is, hogy válasszak.
Itt született a Nyugat folyóirat, itt kérte meg Babits Tanner Ilona kezét, Karinthy itt hallotta először a villamost csilingelni, majd a vonatokat zúgni a fejében, amikor észlelte agydaganata első tüneteit. Két hatalmas tükör hirdeti, hogy a legnagyobb írók és költők látogatták a kultikus helyet: Tóth Árpád, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Juhász Gyula… aláírása olvasható rajtuk.
Eredeti újságokat, régi könyveket vehet kézbe a látogató. Még ki sem hozzák a kávét, engem megvesznek, mert az egyik írógép mellett megtalálom Grendel Lajos könyvét. Egyébként a kávé is kifogástalan. 

A Hadik
Itt a mai napig irodalmi esteket, kiállításokat, zenés rendezvényeket, beszélgetéseket is szerveznek. A hangulatos olvasósarokban olyan fantáziaitalokat szürcsölhetünk, mint Kosztolányi teája vagy Karinthy almafája.
Sok más művész mellett betért ide Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Füst Milán, Tóth Árpád, Heltai Jenő és József Attila is. Pedig a rossz nyelvek szerint itt nagyon pocsék volt a kávé. Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső mégis törzsvendégek voltak. A galériára vezető lépcsősor fala fotókon idézi a nagy neveket. Az innen nyíló szomszédos Szatyor bárban kevésbé visszafogott a dekoráció: Ady sárga kocsiban fuvarozza Csinszkát.
Egyébként jelenleg a kávé is finom, és a cukor csomagolásán Karinthy aláírása és portréja. Ott a pont.

Karinthy Frigyes: Almafa – Finlandia, frissen préselt almalé, menta, lime, eper
Kosztolányi Dezső: Tea – Bombay Sapphire, Earl Grey, Kinley Tonic, citromhéj
Ady Endre: Lédával a Tavaszban – Bulldog Gin, Kinley Tonic, epervelő
Déry Tibor: Ébredjetek fel! – Espresso Martini: Finlandia, kávélikőr, espresso, cukorszirup
Móricz Zsigmond: Búzakalász – Búzavirág Gin, Mayer & Búzavirág Tonic, szárított narancs
A Hadik fantáziaitalainak kínálatából:

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/39. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Read More

Post Comment