Search by category:
Egyéb kategória

Lekapcsolták a rendőrök a bedrogozott 18 éves fiút, azt állította, hogy ő a világ ura

A fiú előbb azt állította, hogy ő egy elf, aki az erdőben táncolt, később azt, hogy ő a világ ura.

A rendőrök reggel hét órakor figyeltek fel a koszos autóra Trencsénben, ami az úton szabálytalanul, az egyik széltől a másikig hajt.

Az igazoltatás során a rendőröknek feltűnt, hogy az autót vezető 18 éves fiú furán viselkedik, ráadásul a volán mögött félmeztelenül ült, csak egy melegítőnadrágot viselt. A rendőrök felszólították az alkoholszondás vizsgálat elvégzésére, ami végül negatív eredménnyel zárult. A kérdésre, hogy fogyasztott-e más, tudatmódosító szert, igennel válaszolt. Később azt állította a rendőröknek, hogy épp az erdőből tart hazafelé, ahol egész idő alatt táncolt, és ő egy elf. 

Ezt követően a rendőrök egy orvosi kivizsgálásra vitték, amibe a fiú is beleegyezett. Az ott elvégzett drogteszt pozitív eredménnyel zárt. A fiú ezután három tasak zöld, szárított növényt adott át a rendőrségnek, amely, mint mondta, kannabisz. A szert a rendőrség kivizsgálásra küldte.

A rendőrök ezt követően bevonták a fiú idén januárban megszerzett vezetői engedélyét, és eltiltották őt a további vezetéstől. A bedrogozott fiatal kinevette őket, és azt mondta, hogy ő semmit sem bán, ő a világ ura.

A fiútól további vérmintákat vettek, eljárás indult ellene.

Read More

Post Comment