Search by category:
Egyéb kategória

Német védelmi miniszter: a NATO-nak többet kellene tennie a közös biztonságért

A NATO-nak többet kellene tennie a közös biztonságért, hogy megvédhesse magát Oroszországgal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben – mondta Christine Lambrecht német védelmi miniszter szombaton Litvániában.

A tárcavezető a NATO keretében a balti országban állomásozó német csapatokat látogatta meg a ruklai támaszponton, előtte pedig litván kollégájával, Arvydas Anusauskasszal tárgyalt Vilniusban. Lambrecht katonákkal, műveleti parancsnokokkal és Ingrida Simonyte litván miniszterelnökkel is találkozott.

„Támogatjuk szövetségeseinket” – szögezte le a német védelmi miniszter.

„Hallottuk, hogyan fenyegette meg Oroszország Litvániát, amely alkalmazta az európai szankciókat Kalinyingráddal közös határán” – mutatott rá Lambrecht. „Ez nem az első fenyegetés volt. Komolyan kell vennünk őket, és felkészültnek kell lennünk” – tette hozzá.

Oroszország „egyre durvább és gátlástalanabb” az ukrajnai háborúban, és a „nukleáris fenyegetések megmutatják, hogy az orosz hatóságoknak nincsenek lelkiismereti aggályaik” – hangoztatta a tárcavezető.

A német katonák 2017-ben jelentek meg először Litvánia területén, miután a Krím félsziget orosz elcsatolása aggodalmakat váltott ki a NATO keleti szárnyához tartozó országokból. Berlin júniusban beleegyezett, hogy az ukrajnai háborúra válaszul jelentősen növeli a Litvániában állomásozó német csapatok létszámát.

Lambrecht pénteken felavatott egy állandó német parancsnoki központot Litvániában, amely lehetővé teszi, hogy szükség esetén tíz napon belül egy dandár (3–5 ezer katona) csatlakozzon az országban állandó jelleggel állomásozó ezer német katonához.

Read More

Post Comment