Search by category:
Egyéb kategória

Gólparádé a Slovan meccsén

3:3-as döntetlennel zárult a pozsonyi Slovan Basel elleni fővárosi meccse a labdarúgó Konferencialiga 4. fordulójában. 

Slovan-meccsen rég nem látott embersereg fogadta a pozsonyi Nemzeti Futballstadionhoz érkezőket csütörtök kora este: a környékbeli utakon komoly dugók, a járdákon tömegnyomor, már-már félő volt, hogy a kezdésig nem tudjuk magunkat átverekedni a sajtóbejáratig. A megszokottnak nem nevezhető érdeklődés részben a csoport legnevesebb ellenfelének szólt, akit ráadásul a Slovan múlt héten – óriási meglepetésre – 2:0-ra legyőzött Bázelben.

Üres helyek persze így is voltak, dacára a pozsonyiak akciójának (a nevében Slovant használó fociklubok ifjúsági csapatai ingyen jöhettek a meccsre előzetes regisztráció után), de a hangulatra nem lehetett panasz. Érdekes módon a nem kevés vendégszurkoló készült látványosabb nyitánnyal a csapatok bevonulásakor: a lelátón mértani pontossággal elosztott kis tüzekkel rockkoncertes füstfelhőbe borították a pályát. Sőt, hangerőben is a feketébe öltözött, doboló és éneklő svájciak voltak jobbak. A Slovan-fanok mindezt meglepően kulturáltan fogadták, és legtöbbször a játékra reagáltak a leghevesebben, a jó megelőző szereléseket, mentéseket is nagy tapssal jutalmazva.

A szép támadásokkal is így tettek volna, nem beszélve a helyzetekről, de azokból  – egyik oldalon sem – láttunk egyetlenegyet az első 25 percben. 

A 26.-ban aztán a Slovan-hátvéd Abena felszabadítás helyett az ellenfelet rúgta telibe a tizenhatoson belül, az egyértelmű 11-est Males gurította a kapuba – a fél percig tartó folyamatos füttykoncert, a berepülő focilabda és a bírót győzködő Slovan-játékosok sem zavarták meg, utóbbiak szerint a labdát a kijelölt tizenegyespontnál előbbre tette le a Basel szélsője.

A gól után Chovan kapusnak kellett még egy nagyot védenie, míg magára nem talált a Slovan, más kérdés, hogy az igyekezet csak elhaló támadásokra, szögletek kiharcolására volt elég, értékelhető lövést, neajdisten (sic!) helyzetet nem láttunk tőlük. a 43. percig. Akkor Csakvetadze szép próbálkozását ütötte ki a hosszú sarok elől Salvi.

A csattanó pedig a ráadás perceiben következett: Kucka egy átívelés átvételekor elcsúszott a tizenhatos oldalvonalánál. Ezzel azonban a védőjét is meglepte, talpra ugorva elékerült, és nagyon rutinosan elhasalt az első kontaktus után – fújhatónak tűnt a büntető, amit ifjabb Weiss értékesített – 1:1.

Bár nem sokkal ezután következett a 15 perces szünet, a hazaiak lendülete megmaradt: Weiss és Kucka gyors akciójából szöglet lett, amit a rövid sarokra futva Kucka csúsztatott a kapuba – 2:1, ennyire egyszerű játék a foci. Az 52. percben pedig Pauschek Barzsegjanhoz passzolt, ő a védők mögé indította mesterien Cavricot, aki rutinosan átemelte a kapust – 3:1, ennyire egyszerű…, de ezt már mondtuk.

A játék összképe alapján valószerűtlen meccsállást már a pozsonyi B-közép sem bírta idegekkel, a 13 fok dacára nagy részük félmeztelenre vetkőzött. Talán sejtették, hogy forró pillanatok következnek, a Basel azonnal nagyobb sebességre kapcsolt, komoly nyomás nehezedett a sziklaszilárdnak éppenséggel nem nevezhető Slovan-védelemre. Chovan sorra védte a lövéseket, egészen a 65. percig, amikor a másodpercekkel korábban, a hármas vendégcsere során beállt Diouf fejelte a kapuba az égszínkék védők között pattogó labdát – 3:2. Kis hatásszünet után pedig jött az egyenlítés is, egy ugyancsak „átlagos” akció végén (szélre kitett labda, felfutó és laposan beadó védő, a rövidre érkező csatár) Zeqiri pöckölt a kapuba – 3:3.

A hátralevő negyed órában mindkét csapat nem épp acélos védelmében benne volt még a gól, de végül egyik oldalon sem sikerült begyötörni a győzelmet jelentő negyedik gólt – maradt a döntetlen. 

Read More

Post Comment