Zuzana Čaputová államfő az Európai Parlamentben mondott beszédében először a Zár utcai támadó két áldozatára, Matúš Horváthra és Juraj Vankuličra emlékezett. „A gyűlölet megölte a szerelmet. Csak azért mert a gyilkos nem tudta elfogadni, hogy a szerelem sokféle formát ölthet” – mondta.
„Ez nem csak az LMBTQ+-közösség fiataljai elleni támadás volt. Támadás volt az összes szlovákiai ellen” – mondta.
Az államfő biztosította az EP-képviselőket arról, hogy a gyűlölet nem uralja a társadalmunkat: „Örömmel fogadtam, hogy a szlovákiai polgári társadalom azonnal és határozottan elítélte a támadást. A szlovák parlament épp tegnap fogadott el egy határozatot, amely határozottan elítéli ezt a terrorcselekményt, és minden kisebbséget biztosít arról, hogy értékes tagja társadalmunknak” – jelentette ki Čaputová.
Az államfő szerint a mai politikusok legfőbb küldetése a demokrácia védelme. „Az előttünk álló feladat az, hogy visszaállítsuk az egyensúlyt Európában, amelyet belső és külső válságok is megráznak” – mondta.
Čaputová a felszólalásban reményét fejezte ki azt illetően, hogy Ukrajna egyszer az Európai Unió teljes értékű tagjává válhat. „Politikai, anyagi, humanitárius segítséget nyújtunk Ukrajnának, és úgy, ahogy az ország többsége, Szlovákia katonai segítséget is nyújt, amelyre nagy szüksége van, és amellyel nem szabad felhagyni” –

