Search by category:
Egyéb kategória

50 millió euró kárpótlást kapnak az állattenyésztők

A szlovákiai állattenyésztők hétfőtől, október 24-től november 2-áig igényelhetik a szárazság okozta károk enyhítésére folyósított állami támogatást. Az állam 50 millió eurót különített el erre a célra, az egy tenyésztőre jutó támogatás felső határa 500 ezer euró.

„Az idei szárazság okozta károk enyhítésére jóváhagyott 50 millió eurós állami támogatást – most először – már idén kifizetjük, vagyis az állattenyésztőknek nem kell több évet várniuk az aszálykárok enyhítésére, ahogy az korábban többször is megtörtént. Örülök, hogy ilyen módon is tudunk segíteni a gazdákon” – mondta el Jozef Kiss, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) vezérigazgatója. A támogatást a szarvasmarha-, juh-, kecske-, sertés-, baromfi- és lótenyésztőknek szánják, különbséget téve az egyes járások között is, attól függően, hogy az adott régiót milyen mértékben sújtotta a szárazság.

A pályázatokat az ITMS2014+ rendszeren keresztül kell benyújtani, ezért a pályázóknak regisztrálniuk kell magukat a DataCentrum által üzemeltetett portálon. Kiss azonban külön figyelmeztetett arra, hogy a portálon végrehajtott számlaaktiválási kérelem benyújtása nem helyettesíti a támogatási kérelem tényleges benyújtását, csupán az előfeltétele annak, hogy feldolgozzák a kérelmeket. A regisztrációval kapcsolatos technikai kérdések esetén Kiss szerint az igénylők a DataCentrum felhasználói központjához fordulhatnak segítségért a 0850 123 344-es telefonszámon vagy az itms@datacentrum.sk e-mail-címen.

A PPA szerint a kártalanítás feltétele a bejelentett állatlétszám 2023. augusztus 31-éig történő fenntartása, amelyre a mezőgazdasági termelő a kérelemben önkéntesen kötelezettséget vállal. Az igénylőknek rendezniük kell az állammal szemben fennálló kötelezettségeiket is. Akik már idén augusztus előtt felszámolták az állatállományukat, azok nem kaphatnak támogatást, a feltételek között szerepel ugyanis, hogy az igénylőknek a Központi Haszonállat-nyilvántartás (CEHZ) szerint 2022 augusztusában nem lehetett „nulla állatállományuk”. Hogy mely tenyésztők jogosultak a támogatásra, és pontosan mekkora összegre is számíthatnak, azt az Agrárkifizető Ügynökség honlapján tették közzé.

Read More

Post Comment