Search by category:
Egyéb kategória

Nem sikerült a feljutás a nagykaposiaknak

Ezúttal sem sikerült a 2. ligás nagykaposi Maros Mix Tubertini csapatának visszakerülnie az országos úszós sporthorgászbajnokság legfelsőbb osztályába.

A két évvel ezelőtti kiesés után minimum még évet második vonalban töltenek az Ung-vidékiek, akik ígéretesen kezdtek, az első két forduló után mindössze 13 pontos hátrányban voltak a még feljutást jelentő 3. helyezethez képest. Kassán, a Hernád folyó partján ennek tudatában foglalta el állását a Fleischer Bertalan, Petőcz Károly, Péceli János Róbert és Timko Péter alkotta négyes. A kétnapos verseny első megmérettetésén csak hetedikek lettek. A második napjuk még rosszabbra sikerült, csak 10.-ként zártak. Összességében tehát a 2022-es versenykiírásban a 11 fős mezőnyben az 5. hely jutott számukra, a 3. helyezett nagykürtösiektől 26 ponttal kevesebbet begyűjtve.

Versenyzőink közül most Péceli János Róbertnek sikerült a legjobban teljesítenie, de per pillanat ez is kevésnek bizonyult. Ami pedig az idei szezont illeti, hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Úgy indultunk el, hogy a dobogón végzünk és újra az elit társaság tagjai lehetünk. Nem jött össze. Ennek fő okát elsősorban abban látom, hogy különböző okokra hivatkozva gyakran kellett a csapat összeállításán változtatni. Na és persze a sorsolások és még egyéb más tényezők is befolyásolták az eredményességünket. Nem marad más hátra, minthogy megújult erővel kezdjük el az új szezont, harmadszorra csak sikerülni fog.” – mondta lapunknak Vernárszky Gyula csapatvezető.

A nőknél az I. ligában fejeződtek be a versenyek. A legfelsőbb osztályban a felnőttek közt immáron négyszeres szlovák bajnok Petőcz Szandra az összesített eredmények alapján hét vetélytársát megelőzve egy bronzéremmel zárta az idei évadot.

Read More

Post Comment