Search by category:
Egyéb kategória

Több községben nem indul ellenjelölt

Érsekújvár |

A járási székhelyen a harmadszor induló Klein Otokár polgármesternek három ellenjelöltje is van, akik az utóbbi időben egyre nagyobb erővel kampányolnak a lakosság körében. Néhány községben viszont elmarad a választási küzdelem, és nem akadt új jelentkező a polgármesteri posztra. Már a plakátháború sem olyan, mint régen, a jelöltek jóval több időt szánnak arra, hogy a közösségi oldalakon mutassák be programjukat, nyerjék meg a választóikat.

A Szövetségnek az érsekújvári térségben csaknem húsz polgármester-jelöltje van, ebből nyolcnak már most biztos a győzelme. A járási székhelyhez közeli Kamocsán egyedül a jelenlegi polgármester, Lukács Imre indul a Szövetség színeiben, és Tardoskedden sem akadt ellenfele Tóth Marián jelenlegi polgármesternek, aki a Szövetség jelöltje. Szímőn ismét megméretteti magát Bób János polgármester, a Szövetség jelöltjeként, neki egyetlen ellenfele van Peter Balogh független jelölt személyében. Érdekességnek számít, hogy a párkányi régióbeli Bényben hatan jelentkeztek a polgármesteri posztra és a hét képviselői hely iránt huszonheten szállnak harcba. Az Érsekújvári járásban már most biztos, hogy ki lesz a polgármester Komáromcsehiben, Jattón, Lipován, Kiskesziben, Nánán, Kisújfalun, Ebeden, Radaván és Fűrön, valamint Szőgyénben, és Sárkányban is csupán egyetlen jelentkező van a polgármesteri posztra, illetve öten indulnak az öt helyért a testületben. Bajtán sincs ellenfele Benkó József jelenlegi független polgármesternek.

Új polgármesterek

Új polgármestert választanak az Udvardhoz közeli Zsitvabesenyőn, itt hárman pályázzák meg a vezetői posztot. Mányán szintén nyugdíjba vonul a jelenlegi polgármester, a vezetői posztért harcba száll Ladislav Černák a Smer jelöltje és Jozef Pražák függetlenként. Barsfüssön a rendszerváltás óta a község élén álló Emil Ivan búcsúzik, hárman pályáznak erre a posztra, és Szemerén is nyugdíjba vonul Milan Mikulec polgármester. Barsbaracskán ismét indul Tibor Černák polgármester, a Polgármesterek és független jelöltek támogatásával, ellenfele lesz Szabó Ildikó elárusítónő, a Szövetség jelöltje és a harmincadik évét még be nem töltött Peter Wurczer operaénekes, független jelöltként. Libádon Esztergályos Szilvia távozik a község éléről, itt három független polgármester-jelölt száll harcba. Bánkeszin Miloš Rybár jelenlegi független polgármesternek egy ellenjelöltje van, Pavel Klučka mozdonyvezető. Bélán Pintér Klaudia jelenlegi polgármesternek két ellenfele lesz. Csúzon Jozef Ostrodický jelenlegi, függetlenként ismét induló polgármesternek három kihívója lesz, a hét képviselői helyre csaknem húsz jelentkező van. Köbölkúton Szőcs Ferenc független polgármesternek Bolya Szabolcs a kihívója, aki a Szövetség jelöltje. Tótmegyeren Ľubica Karasová jelenlegi független polgármesternek egy ellenfele lesz, Mário Rudinský a Hlas jelöltje, a tizenegy képviselői helyért kétszer annyian szállnak versenybe. A termálfürdőjéről híres Bellegszencsén Roman Ivan jelenlegi független polgármester ellen indul Ján Kosiba és Jozef Krajmer függetlenként, Ľubica Juríková a Hlas és a Sme rodina színeiben méretteti meg magát. A kilenc képviselői helyre csaknem harmincan vannak. Fűrön ismét indul Štépánka Zacharová polgármester, ezúttal a Szövetség jelöltjeként, neki nem akadt ellenfele. Kürtön Téglás Jánosnak, aki a Szövetség jelöltje, két ellenfele lesz Alexander Berta és Peter Bužek független polgármester-jelöltek személyében. Zsitvafödémesen Rudolf Frýželka jelenlegi polgármester a ŽIVOT nemzeti párt, a SMER és a HLAS jelöltje. Ellenfele Martina Kosibová független jelölt és Slavomír Malík a Sme rodina jelöltje. Nagykéren Judita Valašková polgármester függetlenként indul, ellenfele lesz Peter Čapucha pedagógus, szintén független jelölt. Pozbán Katarína Ivaničová független polgármester ismét indul a választásokon kihívója Anikó Czímer, a Hlas jelöltje.

Nincs polgármester-jelölt

A Lévai járásban található azon öt község egyike, ahol nem tartanak helyhatósági választásokat. Domadice községben nincs érdeklődés a polgármesteri poszt iránt, ezért itt a törvény által előírt harminc napon belül ismét meghirdetik a választásokat. Léván hatan indulnak a polgármesteri székért, köztük Ján Krtík jelenlegi független polgármester, a 24 képviselői helyre 128 jelentkező van. A Szövetség támogatásával méretteti meg magát Erik Cziria, Lenka Kluchová, Peter Jedlička, valamint Richard Kucsa. Vincze László levéltáros függetlenként indul, az Esélyt Lévának csoportosulással, akik Ervin Salma polgármester-jelöltet, jelenlegi képviselőt támogatják. A lévai járásbeli Deménden ismét indul Kürthy Attila polgármester, aki korábban a Híd jelöltje volt, most a Sloboda a solidarita és a Szövetség jelöltje. Ellenfele lesz Eugen Nagy a Hlas színeiben és Danica Rybošová független jelölt. Ismét érdekes helyzet alakulhat ki Tőrén, ahol a korábbi polgármester ellen eljárás indult és a poszton a felesége, Margita Bogárová váltotta fel a Sme rodina színeiben, aki könyvelőként dolgozott a községi hivatalban. Ellenfele Dalibor Valkovský, a Nemzeti koalíció független jelöltje. A lévai térségben a Szövetségnek már most vannak győztes polgármesterei, akiknek nincs ellenfelük. Csákvári Marian lesz Csata, Tóth Magdolna Ipolyfödémes és Farkas Attila Érsekkéty polgármestere, marad a posztján Srna Zoltán Százdon, mint ahogy Zalabán is Bögi Pathó Melinda. Nagyölveden a jelenlegi polgármesternek, Cseri Zitának, aki a Szövetség színeiben indul, Iveta Balázsová lesz az ellenfele függetlenként.

Számos községben úgy érzik a lakosok, hogy a jelenlegi válsághelyzetben az eddigi polgármester eredményesebben boldogulhat. Másutt úgy gondolják, ebben a nehéz időszakban egyetlen községvezető sincs irigylésre méltó a helyzetben, és új, rugalmasabb vezetőt remélnek a polgármesteri poszton.

Read More

Post Comment