Search by category:
Egyéb kategória

Előremutató győzelem?

Pozsony |

A Szövetség számára nem várt sikereket hozott a szombati választás – jelentette be Forró Krisztián pártelnök. Berényi József, az MKP-platform vezetője úgy nyilatkozott, az eredményeknek köszönhetően nagy lépést tettek a parlamenti képviselet felé is. Az elkövetkező időszak egyik fontos kérdése azonban az lesz, hogyan tudják hasznosítani a megyei képviselőtestületekben szerzett erős frakciókat.

Forró Krisztián a Szövetség választási értékelőjén kiemelte, a jelöltjeik az előzetes várakozásokhoz képest sokkal jobban teljesítettek. A megyei képviselő-testületekbe összesen 54 olyan jelölt jutott, akik kizárólag a Szövetség színeiben indultak, ez az előző választáshoz képest 12-vel több mandátumot jelent. Forró hangsúlyozta, Eperjes megyében további 16, Zsolna megyében pedig 11 olyan képviselő jutott a megyei testületbe, akik mögött olyan koalíció állt, amelynek a Szövetség is a tagja. Ami pedig a helyhatósági választást illeti, a pártnak 263 polgármestere (közülük 222-t egyedül a Szövetség indított) és több mint 1700 önkormányzati képviselője lesz.

A Szövetség elnöke, Forró Krisztián arról beszélt, pártja rendkívüli sikert ért el a szombati összevont megyei és az önkormányzati választáson. A Szövetség képviselői több megyében is jelentős frakciót alkotnak.

Forró a hétfői sajtótájékoztatón, ahol az összevont választások eredményét értékelte elmondta, 54 olyan megyei képviselő ülhet be a megyei parlamentekbe, amelyek kizárólag a Szövetség jelöltjeként indultak. Ugyanakkor Eperjes megyében további 16, Zsolna megyében pedig 11 olyan képviselő jutott a megyei testületbe, akik mögött olyan koalíció állt, amelynek a Szövetség is a tagja. A pártelnök szerint a szombati választás után a Szövetségnek 263 polgármestere és több mint 1700 önkormányzati képviselője lesz.

Forró szerint a választási eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy a Szövetség regionális beágyazottsága kifejezetten erős.

„A Szövetség a régiók pártja, mi napi kapcsolatban vagyunk a választóinkkal. A központi kormány ezt a fajta kapcsolatot elveszítette a választópolgárokkal, ezért is van ekkora bizalmatlanság a kormánytagokkal szemben”

– jegyezte meg a párt vezetője.

Hozzátette, a sikerhez az is hozzájárult, hogy pozitív kampányt folytattak, vagyis arra összpontosítottak, mit tudnak kínálni az állampolgároknak.

Berényi József, aki Nagyszombat megyében az előző választáshoz képest csaknem megduplázta a szavazatai számát, azt emelte ki, az ő eredményei is azt mutatják, hogy óvatosan kell kezelni a közvélemény-kutatásokat, hiszen az ő támogatottságát is jelentősen alábecsülték. Berényi szerint ugyanez igaz lehet a Szövetség parlamenti szereplésére is (a pártnak az utóbbi hónapokban általában 2–3 százalék körüli eredményt mértek). Hangsúlyozta, a szombati választásokkal a Szövetség komoly lépést tett a parlamenti képviselet megszerzése felé is.

Forró szintén úgy látja, hogy ez a győzelem egy jó kiindulási alap lehet a parlamenti megmérettetés során.

„A tanulság az, hogy egységesen, közösen fellépve egy erős képviselettel tudunk érvényt szerezni az akaratunknak”

– vélekedett a pártelnök.

A megyei eredmények

Berényi József Nagyszombat megye elnökjelöltjeként hiába szerzett 38 ezer voksot, így is Jozef Viskupič lett a befutó. Most a részvétel 43,74 százalék volt, öt évvel ezelőtt csak 29,95 százalék. Berényi jó eséllyel indíthatja meg Viskupičcsal a megyealelnöki posztról szóló egyeztetéseket.

Nyitra megyében a Szövetség Csenger Tibort indította a megyeelnöki posztért, aki közel 36 ezer szavazatot szerzett, de így is alulmaradt Branislav Becíkkel szemben.

„A képviselői mandátumokat sikerült a 13-ról 18-ra növelni”

– tette hozzá. Elmondta, a következő hetekben indítják meg a tárgyalásokat Becíkkel arról, a Szövetség jelöltje kapja-e a megyei alelnöki tisztséget.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő pedig arról beszélt, ugyanazokat a célokat tűzték ki maguk elé, mint öt évvel ezelőtt.

„Moratóriumot szeretnénk a megyei fenntartású középiskolákban: nem zárunk be, nem vonunk össze iskolát”

– jelentette ki. De azt is feltételként akarják szabni, hogy az uniós és megyei forrásokból finanszírozott fejlesztések fele, vagy akár ennél nagyobb része is a magyar járásokba érkezzen.

„Felét északra, felét délre”

– szögezte le.

Roma siker Besztercebányán

Agócs Attila, Fülek polgármestere, a Szövetség Besztercebánya megyei képviselője elmondta, ebben a régióban az előző ciklusban 6 képviselőjük volt, most 9-en jutottak be a megyei parlamentbe. Kiemelte, Vavrek István személyében elsőként került roma jelölt a testületbe, aki szintén a Szövetség színeiben indult. Agócs arról is beszélt, a most megválasztott megyeelnökkel, Ondrej Lunterrel még a nyáron egyeztettek arról, ha a Szövetségnek lesz saját frakciója, ennek a pártnak a jelölje kaphat a felkérést a megyei alelnöki tisztségre.

„Lett egy 9 fős, nagynak számító frakciónk. A csillagok állása olyan, hogy ez megtörténhet”

– mondta a megyealelnöki tisztségről. Hozzátette, azt várják, hogy a megye folytassa az eddig megkezdett fejlesztéseket, a forrásokat pedig igazságosan ossza el.

Bővülő magyar frakció Kassán

A sajtótájékoztatón Furik Csaba, a Szövetség Kassa megyei képviselője elmondta, nem indítottak önálló jelöltet a megyeelnöki tisztségért, hanem a hivatalban lévő Rastislav Trnkát támogatták, akit most újraválasztottak.

„Úgy gondoljuk, ez az együttműködés a jövőben is fenn fog maradni”

– tette hozzá Furik. Korainak tartotta azonban, hogy arról nyilatkozotton, a Szövetség jelöltje kaphatja-e a megyei alelnöki tisztséget. Az iskolaügyet, a kulturális intézmények fenntartását és az útfelújításokat emelte ki a megyében követendő célok közül. Azt is elmondta, a most véget érő választási időszakban kilencfős frakciójuk volt a megyei parlamentben, amelyből két ruszin és hét magyar képviselő volt.

„Most azonban 12 magyar képviselő jutott a testületbe”

– emelte ki Furik azzal, nagyon erős képviselőcsoportjuk lesz.

Ahogy arról beszámoltunk, Pozsony megyében a Szövetség színeiben Neszméri Tünde jutott az ottani képviselő-testületbe. Bárdos Gyula, a Szövetség szenci politikusa azonban arról beszélt, a megyei parlamentben ugyancsak mandátumot szerzett a fővárosi Schwartz Zsuzsanna is, aki helyi politikai taktika folytán függetlenként indult, de a Szövetség tagja. Bárdos kiemelte, Ozsvald Erzsébet személyében van még egy magyar képviselő a Pozsony megyei parlamentben, akivel biztosan jó lesz az együttműködés.

Nagy Roland
Czímer Gábor

Read More

Post Comment