Search by category:
Egyéb kategória

Ukrán légierő: több mint háromszáz iráni drónt lőttek le eddig

Az Oroszország által Ukrajna ellen bevetett, Irántól vásárolt Sahíd-136 típusú önmegsemmisítő drónok közül az ukrán erők eddig már több mint háromszázat lőttek le, ebből csupán a múlt éjszaka hatot – közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő szavai szerint az éjjel megsemmisített hat drón közül hármat az ukrán légierő a dnyipropetrovszki régióban, hármat pedig Poltava megyében lőtt le. Hozzátette, hogy néhány viszont becsapódott. Az ukrán fél szerint az oroszok már több mint négyszáz ilyen típusú drónt használtak fel, amelyből több mint háromszázat semmisítettek meg az ukrán erők. Oroszország legalább 2000-2500 Sahíd drónt rendelt Irántól – tette hozzá Ihnat.

A szóvivő elmondta, hogy Oroszország Irántól ballisztikus rakétákat is készül beszerezni, ezeket valószínűleg Ukrajna északi határán helyezik el, ahonnan egész Ukrajnára fenyegetést jelentenek. Elismerte, hogy Ukrajna nem képes hatékonyan védekezni ezekkel a rakétákkal szemben. „Elméletileg le lehet lőni őket, de valójában nagyon nehéz azokkal az eszközökkel, amelyek nekünk vannak. Légvédelmünk van, ami nem rakétavédelem” – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette, hogy Moszkva Iszkander-M típusú ballisztikus rakétákat akar vásárolni Irántól.

Az orosz hiperszonikus Kinzsal rakéták Fehéroroszországba telepítése Ihnat szerint nem jelent fordulatot a háborúban. „A MiG-31K repülőgép egy ilyen rakétát tud szállítani a törzséhez rögzítve. Ukrajna bármely pontját fenyegetheti, olyan csapást mérhet, amelyre nehéz lesz válaszolni. Nem számít viszont, hol van a gép. A Fehéroroszország területén való jelenléte nem több, mint a nyugat-európai országokkal szembeni kardcsörtetés” – fejtette ki a szóvivő.

Az ukrán déli műveleti parancsnokság keddi jelentésében arról számolt be, hogy az ukrán légierő csapást mért egy orosz katonai csoportosulásra a Mikolajiv megyében lévő Sznihurivka térségében. Az ukrán tüzérek és rakétacsapatok az elmúlt napban mintegy 180 tűzfeladatot hajtottak végre a déli országrészben, aminek következtében a parancsnokság információi szerint 21 orosz katona halt meg. Az orosz erők hétfőn hevesen támadták Mikolajiv megyében Bastanka térségét, a herszoni régióban pedig a frontvonal mentén lévő Beriszlav környékén az ukrán erők által a nemrég felszabadított településeket. Hétfő este az ukrán légvédelmi erők megsemmisítettek két ellenséges Ka-52 (Aligator) típusú támadóhelikoptert.  

Az ukrán vezérkar jelentése szerint hétfőn mintegy 650 orosz katona vesztette életét Ukrajnában, velük együtt 72 470-re emelkedett az orosz hadsereg emberveszteségének száma.

Petro Andruscsenko, a Donyeck megyei Mariupol polgármesterének tanácsadója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson saját értesülésre hivatkozva arról adott hírt, hogy a Volnovaha településen lévő Ahmatar szállodát találat érte, és tíz orosz katonai haditechnikai eszköz semmisült meg. A tanácsadó közlése szerint az orosz oldalon harcoló csecsenek szállásolták el magukat a hotelben.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára pedig a Twitteren azt írta, hogy Szergej Kirijenko, az orosz elnöki adminisztráció helyettes vezetője a „fő ideológusa és lobbistája” az ukrán energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak. Megjegyezte, hogy Kirijeko a Roszatom orosz atomenergetikai konszernnél végzett munkája révén jól eligazodik az energetikai szférában. Danyilov kijelentette, hogy Ukrajna név szerint tudja, kinek és miért kell felelnie a háborús bűntettekért Oroszországban.

Read More

Post Comment