Search by category:
Egyéb kategória

A parlament ébredezik, a kormány gyorsított eljárásban segítené a gazdaságot

Pozsony |

Két hét kihagyás után kedden folytatódik a parlament ülése, a képviselők több mint 70 törvényjavaslatról szavaznak. A magas energiaárak által sújtott vállalatok megsegítésére irányuló tervezetet a kormány kezdeményezésére gyorsított eljárásban vitathatják meg a törvényhozók.

A kormány hétfői ülésén jóváhagyta a vállalkozóknak nyújtandó támogatás jogszabályának tervezetét. A megugrott energiaárak kompenzálását célzó támogatást a vállalatoknak igényelniük kell majd. A dotáció összegének felső határát és a további feltételeket a gazdasági minisztérium pályázati felhívásban határozza meg. A kormány egyúttal arra kéri a parlamentet, gyorsított eljárásban tárgyalja a cégek számára javasolt mentőcsomagot. A koalíciónak az ellenzék egy részét is meg kell győznie a jogszabály jóváhagyásáról, a koalíció ugyanis jelenleg nem rendelkezik a szavazatok többségével. A javaslat indoklásából kiderült, a támogatás mértékét a kormány rendeletben állapítja meg. Részletes tájékoztatást a szaktárca a következő napokra ígért. Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő bejelentette, az érdekegyeztető tanács megegyezésre jutott a nagy energiaigényű vállalatokat érintő intézkedések terén. A kabinet tagjai a munkahelyek megóvásának fontosságát hangsúlyozták, a tervek szerint az ágazatban dolgozó mintegy 50 ezer munkavállalónak kívánnak segíteni. A kormány feltehetően december elején ismerteti a lakosok számára kidolgozott támogatási sémát, amellyel a rezsiköltségek emelkedésének következményeit igyekeznek enyhíteni.

Vitatott szünet

A parlament 75. ülését október 27-én szakították meg, amikor a szavazás technikai okok miatt meghiúsult. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök először arról tájékoztatott, az ország egyik legfontosabb intézményét hekkertámadás érte. Mint később kiderült, a parlament belső informatikai rendszerének összeomlását egy banális baki okozta. Róbert Halák (OĽaNO) beismerte, az ő keze van a dologban, a kulturális bizottság termében „tudat alatt” matatott egy kábellel. „Gondoltam, itt egy szabadon hagyott kábel, be kell dugni” – nyilatkozta a képviselő az eset kapcsán a Markíza televíziónak. Hangsúlyozta, akkor tudatosította, mi történt, amikor kiderült, hogy a bizottság termében azonosították a hiba forrását. A képviselő megerősítette, a rendőrségen vallomást tett az ügyben, valamint elnézést kért a kala- majkáért. Kollár jelezte, a problémát sikerült orvosolni, a parlamentben a múlt hét folyamán próbaszavazással tesztelték a rendszert. A politikusok leszögezték, elfogadhatatlan, hogy egyetlen kábel képes ellehetetleníteni a törvényhozást. Az SaS képviselői azt kifogásolták, a parlament elnöke a hiba elhárítása után sem hívta össze az ülést, így a képviselők két hétig nem dolgoztak. Anna Zemanová (SaS) frakcióvezető megjegyezte, a normálisan működő országokban az ilyen önkényes eljárás komoly következményt vonna maga után. A kritika még inkább felerősödött, amikor kiderült, Kollár szabadságra ment és Dubajba utazott. Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter a TA3 hírtelevízió vasárnapi műsorában cáfolta, hogy pártfőnöke kiruccanása miatt napolták el a parlamenti ülést. A tárcavezető szerint a házbizottság többsége egyetértett azzal, hogy november 8-án folytatódjon a parlamenti munka. Robert Fico (Smer) ellenzéki képviselő úgy véli, a koalíció gyermeteg ürüggyel rukkolt elő, az igazság pedig az, hogy a kisebbségi kormány nem rendelkezik elegendő szavazattal a javaslatok elfogadásához.

Maratoni voksolás

A kedden délelőtt esedékes szavazás rendhagyó lesz – a honatyák általában fokozatosan szavaznak a megvitatott pontokról, most azonban többtucatnyi javaslat halmozódott fel. Kollár elismerte, a többórás voksolási maraton kihívást jelenthet a képviselőknek, ezért rövid szünetek beiktatását kezdeményezi majd. A törvényhozók többek között arról döntenek, hogy az elnökválasztás első fordulóját legkésőbb 30 nappal a hivatalban lévő elnök megbízatásának lejárta előtt lehessen megtartani. A módosítás célja, hogy a választás második fordulóját az európai parlamenti választás időpontjához lehessen igazítani – mindkettőre 2024-ben kerül sor. „Az elnökválasztás második fordulójának az európai parlamenti választással való összekapcsolására irányuló törekvés abból ered, hogy több választópolgárt sikerüljön bevonni az uniós választásba, és ezáltal erősödjön az Európai Parlament megválasztott képviselőinek legitimitása” – áll a javaslat indoklásában.

Emellett napirendre kerül Vladimíra Marcinková (SaS) javaslata is, mely értelmében az emberjogi biztos hivatali ideje csak az új ombudsman eskütételével érne véget. A javaslat szerzői az indoklásban kiemelik, Mária Patakyová megbízatása március 29-én lejárt, a parlament viszont több mint fél év alatt sem volt képes megválasztani az utódját. A liberális képviselő szerint ez a gyakorlat nem idegen a hazai jogrendben – az alkotmánybírákra és a főügyészre szintén hasonló feltételek vonatkoznak. Az első olvasatban a jelen lévő 144 képviselőből 90-en támogatták a törvénytervezetet.

Read More

Post Comment