Search by category:
Egyéb kategória

December 13-ig biztosan marad a cseh határellenőrzés

A Szlovákia és Csehország közti szorosabb rendőri együttműködésről született megállapodás Eduard Heger (OĽaNO) és Petr Fiala cseh kormányfő csütörtök esti munkavacsoráján, Prágában. A miniszterelnökökön kívül a két ország belügyminisztere és országos rendőrfőkapitánya is részt vett a megbeszélésen.

„Kölcsönös rendőri együttműködés lesz a határok közelében, annak mindkét oldalán” – közölte Vít Rakušan cseh belügyminiszter a találkozót követően.

A cseh tárcavezető szerint a csütörtök esti megbeszélés után jelentős mértékben csökkent a két fél közti feszültség. A cseh és szlovák rendőri együttműködés fő célja, hogy a határon áthaladó járművek ellenőrzése minél gyorsabb legyen, és hogy egyértelmű üzenetet adjon arról, hogy az embercsempészeknek esélyük sincs.

A találkozón Csehország a munkacsoportok rendszeres ülésére, a két ország közti kommunikációra tett ígéretet. Ezek során a felek kiértékelik az intézkedések eredményeit.

Rakušan szerint az ellenőrzések legalább a cseh kormány által meghatározott ideig, december 13-ig érvényben maradnak. „Megígértük a szlovák félnek, hogy minden további hosszabbítást közös szakértői párbeszéd előz meg” – fűzte hozzá a cseh belügyminiszter.

„Ma igyekeztünk kedvesek lenni egymáshoz, ami a tárgyalás egész ideje alatt sikerült is. Egyetértettünk a szlovák féllel abban, hogy az erős médianyilatkozatok egyik félnek sem tesznek jót” –  tájékoztatott Rakušan, aki szerint Csehország a határellenőrzés visszaállításával nem sértette meg a Schengeni határellenőrzési kódexet.

Rakušan elmondta, a megállapodás részleteiről a két kormányfő pénteken közös sajtótájékoztatón nyilatkozik majd.

(TASR)

Ausztria leghamarabb december 12-én oldja fel a Szlovákiával közös határain való ellenőrzést – tájékoztatott Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.

Míg az osztrák belügyminiszter szerint a határellenőrzést a „szomszédos országok belügyminisztériumainak szoros együttműködésében” végzik, addig a szlovák fél az elmúlt napokban élesen bírálta azok ismételt meghosszabbítását – írja a Denník N.

Hamran István országos rendőrfőkapitány hatástalannak nevezte az intézkedéseket, Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szerint a jelenlegi helyzet nem folytatódhat, Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter szerint pedig a határozat ellentétben áll a schengeni egyezménnyel. A vádakat Bécs és Prága is tagadja.

Csehország legalább december 13-ig hosszabbította meg határellenőrzést a szlovák határon, míg Magyarország leghamarabb május közepéig érvényben tartja az intézkedést.

(Denník N)

Read More

Post Comment