Mit csinál egy jövőkutató? Trendeket elemez, információkat gyűjt, mintázatokat keres. Elolvassa a legújabb tudományos cikkeket, figyeli a technológiai újításokat, nyomon követi a mesterséges intelligencia fejlődését, és megpróbálja egymásba illeszteni ezeket a mozaikokat, hátha kirajzolódik belőlük, milyen lesz a holnap – vagy legalább az, hogy merre tart a világ.

A Nagy Testvér szemmel tart, írta George Orwell az 1984 című regényében, arra utalva, hogy minden lakásban ott van a telekép, amely egyszerre adó- és vevőkészülék, s az emberek abban a tudatban élnek, hogy tulajdonképpen meztelenek, mert minden leírt szavuk elolvasható, minden mozdulatuk megfigyelhető. Ma már önként osztjuk meg magunkról a legszemélyesebb információkat is. Megszűnt a magánélet?

A középkorban azt mondták, Isten szeme mindent lát. Ma már ehhez nincs szükség Isten szemére. Nem csak arról van szó, hogy a digitális diktatúrák adatokat gyűjtenek rólunk, s abból összerakják a személyiségprofilunkat, az algoritmusok már azt is meg tudják mondani, hova megyünk holnap. Ahogy Illyés Gyula írja az Egy mondat a zsarnokságról című versében, még a sírunknál is a zsarnok áll, „ő mondja meg, ki voltál, / porod is neki szolgál”. Minden tudható rólunk, a legrejtettebb titkaink is, s ezt a típusú kiszolgáltatottságot mentálisan sem egyszerű feldolgozni.

Orwell több mint hetven éve írta a regényét, amit akkor még disztópiának neveztek, sötét társadalmi jövőképnek. Ma, a közösségi média és az arcfelismerő szoftverek korában az 1984 víziója megvalósulni látszik, a megfelelő technológia már rendelkezésre áll egy totális megfigyelő állam működtetéséhez. A kérdés csak az, hogy mikor lesznek – vagy vannak-e már – ilyen államok.

Az arcfelismerő rendszerek használata az Egyesült Államokban és Európában is szankcionálva van. Ez emberjogi kérdés, s a GDPR éppen arról szól, hogy ne lehessen minden adatot emberi névvel összekötni. Kínában nincsenek ilyen emberjogi aggályok. A Covid-járvány alatt gyakran hallottuk, hogy bezzeg ott milyen tökéletes a karantén, mennyire hatékonyan működik a szűrés. Persze, de amit most látunk, hogy lezárnak egy többmilliós kínai várost, mert találtak nyolc covidos személyt, az már nem a rációról, hanem a totális kontrollról szól. Kérdés, hogy a kínai modell meghonosodik-e Európában. A politikusoknak mindenesetre nagyon csábító lehetőség, mert így könnyen ellenőrizhető tömeget kapnak.

Oswald Spengler óta folyamatosan hirdetik a Nyugat alkonyát, Niall Ferguson történész például azt írta a Civilizáció című, 2011-ben megjelent könyvében, hogy „elérkeztünk a Nyugat 500 éves uralmának a végéhez”. Módosította ezt a prognózist az orosz–ukrán háború?

A háború egyik fontos tanulsága, hogy ha gond van, a Nyugat összezár. Az is látszik, hogy az Egyesült Államok minden téren – katonailag és gazdaságilag is – erőfölényben van, nemcsak Oroszországhoz, hanem első számú kihívójához, Kínához képest is. A Nyugat hanyatlásáról azért beszélhetünk, mert demokratikus országokról van szó, ahol világnézeti kérdések mentén éles viták zajlanak a társadalomban, s ezeket fölerősíti a sajtó és a közösségi média. Ez a vita azért hallható, mert demokrácia van, és szabadon beszélhetünk minden témáról. Egy diktatúrában más a helyzet, ott, ha kell, erőszakkal söprik szőnyeg alá a konfliktusokat, s a propaganda csak a szépet mutatja.

Önellátó-e Oroszország és Kína – vagy függenek a „hanyatló Nyugattól”?

A Nyugat nemcsak Európát és az Egyesült Államokat jelenti, hanem Japánt és Ausztráliát is. Ha Oroszország vagy Kína elveszíti ezt a piacot, bajban lesz. Mert lehet, hogy a keleti propaganda mást mond, de mi is éltünk szocializmusban, van összehasonlítási alapunk. Kína szinte mindent gyárt, de a kulcsfontosságú chipek terén a nyugati technológiától függ.

Az emberiség történetét úgy is szokták emlegetni, mint töretlen fejlődési ívet: azok a képességek és azok az eszközök, amelyekkel enyhíteni lehetett a nyomort, egyre tökéletesedtek. Ha ez így van, akkor ma boldogabbak vagyunk, mint voltak vadászó-gyűjtögető őseink harmincezer évvel ezelőtt?

Erre akkor tudnánk egzakt választ adni, ha ugyanazt a mérést elvégezhettük volna ezer meg ötszáz évvel ezelőtt is, és definiáltuk volna, hogy mit értünk boldogság alatt. Az eszközeink valóban egyre jobbak és hatékonyabbak, a kérdés az, hogy ez boldoggá tesz-e bennünket. Erre nincs egyértelmű válasz. Az utóbbi tíz-tizenöt évben megjelent a mobilinternet vagy az okostelefon, ami sok szempontból komfortosabbá tette az életünket, ugyanakkor sok problémát is hozott magával.

Ha nem vagyunk boldogabbak, mint az őskorban élő emberek, akkor mi volt az értelme a fejlődésnek?

Közelítsünk inkább a moralitás felől. Az emberi erkölcs nem tartja a lépést a technológiai fejlődéssel. A találmányok hasznunkra válnak, de sajnos nem csak a jót hozzák ki belőlünk. A holokauszt például nem sokezer évvel ezelőtt, hanem a 20. században történt.

Soha ennyi információ nem állt rendelkezésünkre, mint most, a szakemberek szerint mégsem vagyunk okosabbak, mint száz évvel ezelőtt. Miért nem?

Van erre egy vicces popkulturális válasz, a Hülyék Paradicsoma című filmben az okos emberek már nem akarnak gyerekeket, ezért nem adják tovább a tudást, s csak a műveletlen lumpenprolik szaporodnak, vagyis az emberiség előbb-utóbb hülyékből fog állni. Nagyon szórakoztató film. Az IQ-ra vonatkozó adatok már kevésbé szórakoztatók. A norvég hadsereg például minden évben méri a bevonuló fiatalok intelligenciaszintjét, ami nem növekszik, még csak nem is stagnál, hanem egyre csökken.

Nicholas Carr amerikai írónak van egy könyve arról, hogy a képernyő és az internet hogyan alakítja át az agyunkat – olvasási szokásaink megváltoznak, a tanulás nehezebben megy, a memóriánk leépül. Könyvének címe: A sekélyesek kora. Pontos jellemzés?

Nemrég hallottam egy előadást, az volt a lényege, hogy szeretjük az újdonságot, ezért ejt bennünket rabul a közösségi média. Pörgetjük a hírfolyamot, és bekapjuk a csalit. Ilyenkor rengeteg információval találkozunk, de ezek nem épülnek be az agyunkba, nem jegyezzük meg őket, átsiklunk felettük. A közösségi médián felnőtt Z-generációsok olyanok, mint a bekokainozott kísérleti állatok: felkapják a fejüket valami újdonságra, de az izgalom csak 2-3 másodpercig tart.

Mi lesz a helyzet tíz év múlva?

Sokkal erősebb lesz a vizuális kultúra terepe. Újra kell terveznünk az oktatást. Vajon fontos-e, hogy a gyerek tudja, mi Peru fővárosa vagy mik azok az évelő növények? Inkább arra kell őt megtanítani, hogy ezek az információk hogyan érhetők el a neten.

Ez viszont azt jelenti, hogy nem magát az információt raktározzuk el, hanem csak az információhoz való hozzáférés módját. Maga az információ a nagy tech-cégek által felügyelt „külső tárolókon” maradna. De mi lesz, ha a Google fizetőssé válik?

Az emberiség történetében még sosem volt ennél nagyobb információs monopólium. Van azonban más olvasat is: átmeneti korban vagyunk, minden változik, s a tanulás fogalmát is újra kell definiálnunk.

A technológiai fejlődés a munkaerőpiacot is átalakítja, a gyártósorok melletti embereket már felváltották a robotok. Tömegek maradnak munka nélkül?

Évek óta kongatják a vészharangot, csakhogy a fejlett nyugati világban, ahol elöregedő társadalmakat látunk, munkaerőhiány van. Bizonyos szakmák megszűnnek, de új munkakörök jönnek létre, mint az adattudós vagy közösségi média kezelő.

Ki készülhet föl arra, hogy munka nélkül marad?

A digitalizáció fölöslegessé tette a gépírónőket és a műszaki rajzolókat, de ha ilyen ütemben fejlődnek a fordítóprogramok, akkor nyelvtanárokra sem lesz szükség.

Melyik az a szakma, amelyet emberek végeznek majd tíz év múlva is?

Programozókra, IT-mérnökökre mindig szükség lesz. Mesteremberekre is, vízvezeték- vagy autószerelőkre. Ők most is sokat keresnek, és ez nem fog változni. A robotok nem tudnak felhúzni egy házat. A kőművesek igen.

Több mint ötven éve annak, hogy ember lépett a Holdra. Akkor azt lehetett hinni, hogy a következő állomás a Mars, ez azonban nem következett be. Miért?

Mert nagyon sokba kerülne. Az űrkutatással is az a helyzet, mint a magyar futballal: egyszer volt egy Aranycsapat, amely végigverte a világot. Az űrkutatásnak is volt egy aranykora, amikor többször leszálltunk a Holdon, szondát küldtünk a Vénuszra. Meglátjuk, hogy Kína mit lép, mert ha szuperhatalmi státuszt vindikál magának, akkor az űrkutatásban is eredményeket kell felmutatnia.

Hol tart ma a világűr gyarmatosítása?

Már le tudunk szállni egy aszteroidára. Ez azért fontos, mert az aszteroidák tele vannak olyan anyagokkal, amelyekből a Földön kevés van, vagy nehezen bányászhatók. A világűrben sok ilyen aszteroida kering, a kérdés az, hogy képesek vagyunk-e olyan szondákat gyártani, amelyek bányászni is tudnak. Ha igen, akkor a világűrre úgy tekinthetünk, mint egy nagy kamrára, ahol színültig teli csuprok állnak, csak oda kell menni értük.

Hogyan fog kinézni a világ tíz év múlva?

Átmeneti állapotban vagyunk. Nem tudjuk, mikor áll be az egyensúly, és Kína felzárkózik-e az Egyesült Államok mellé, bár ezt a forgatókönyvet nem tartom valószínűnek. Ha mégis ez történne, akkor a kisebb országoknak be kell majd sorakozniuk valamelyik oldalra, akárcsak a második világháború után. De valószínűbb, hogy marad az egypólusú világ, azzal, hogy az Egyesült Államok egyre kevesebb helyen jelenik meg rendfenntartóként. Az is valószínű, hogy a globalizáció korszaka után a deglobalizáció jön. Eddig az AliExpress korát éltük, ha valami kellett, megrendeltük Kínából, konténerben ide hozták. Most azt látjuk, hogy az amerikaiak és a japánok is hazarendelik a cégeiket Kínából.

Hogyan fog kinézni az otthonunk tíz év múlva?

Sok lesz a hangvezérlésű eszköz. Ez is a kényelmünket szolgálja majd, nem kell gépelni, nem kell megnyomni semmit, elég lesz kimondani, hogy fel akarjuk kapcsolni a villanyt. Az már most látszik, hogy a takarékosabb, zöldebb világ felé tartunk. A jövő háztartása kevésbé lesz pazarló, tudatosabb fogyasztók leszünk. Meg fogjuk tanulni, hogy nincs olcsó energia. Elterjednek a bolygóbarát szolgáltatások, amelyek kevésbé terhelik a környezetet.

Szegényebb lesz a társadalom?

Azt már most látjuk, hogy Nyugaton minden egyes újabb generációnak kevesebb lesz a pénze, mint az előtte lévőnek volt. Ez nem azt jelenti, hogy szegények lesznek, mert van miből lefaragni, de mindenkinek dolgoznia kell majd, mert egy fizetésből nem fog tudni megélni egy család. Az is valószínű, hogy kevesebb vagyontárgyunk lesz, és bizonyos dolgokról le kell majd mondanunk.

A saját lakásról is?

Kelet-Közép-Európában 90% fölött van a saját ingatlannal rendelkezők aránya. Ez meg fog változni. Nem lesz pénzünk saját lakásra. Olyan életformák fognak kialakulni, amelyek az új helyzethez igazodnak majd. A fiatalabb korosztálynak természetes lesz, hogy albérletben él, és autót is csak utazásokra bérel.

Mi vár a nyomtatott sajtóra?

Megváltoztak az olvasási szokások, mindent digitálisan fogyasztunk, s a videókultúra válik uralkodóvá – ezek miatt a nyomtatott újságnak lassan leáldozik, vagy legalábbis erősen szubkulturálissá válik. Hosszabb távon a költségek miatt sem lesz fenntartható, a papír, a nyomda, a terjesztés mind pénzbe kerül.

Mi lesz a készpénz sorsa?

Eltűnik. Sokkal kényelmesebb és gyorsabb a bankkártyát használni, mint pénztárcába tuszkolni az aprót meg a papírpénzt. Ezzel párhuzamosan megjelenik egy új típusú bűnözés, a hekkerek ugyanis könnyebben ellopják a virtuális pénzt, mint a pénztárcánkat.

Mi vár az öregekre?

Mivel egyre többen lesznek, ezért olyan jogszabályok fognak születni, amelyek nekik kedveznek majd, nem a fiataloknak. Ebből lesznek társadalmi feszültségek.

A mesterséges intelligencia fejlődésével várható-e nagy áttörés az egészségügyben, elodázható lesz-e a halál?

Ehhez megvannak az alapok. Már most is egyre nő a születéskor várható élettartam, a gyógyszerfejlesztések üteme is felgyorsult. A kérdés az, hogy hogyan lehet megvalósítani egy fentarthatóbb, működőképes egészségügyi ellátórendszert, mert a mostani az összeomlás szélén van.

A sci-fi filmek hálás témája az ember és a gép ötvözete. Tíz év múlva kiborg lakik majd a szomszédban?

Egyelőre nem reális az, hogy az ember és a gép egybeérjen. Idegenkedünk attól, hogy chipet ültessenek az agyunkba, ami abszolút érthető. Ehhez is kell egy bizonyos átfutási idő. Majd ha azt látjuk, hogy senki sem halt bele, akkor talán.

Megvalósul-e a Frankenstein-terv, genetikai tervezéssel létrehozhatók-e szuperemberek – vagy épp engedelmes alattvalók –, akikben csak az ehhez szükséges fizikai és szellemi tulajdonságok összpontosulnak?

Elméletileg igen, de a társadalom részéről egyelőre erős ellenkezés látszik az ilyen típusú génpiszkálással szemben. Szó volt már arról is, hogy a katonáknál génmanipulációval megvalósítják az éjjeli látást, vagy olyan metabolizmust alakítani ki náluk, hogy kevesebb étellel is beérjék. Egyelőre ez sem valósult meg. De folynak a kutatások.

Milyen lesz az emberiség mentális állapota tíz év múlva?

Nem vagyok optimista. A reneszánsz korra is úgy tekintünk, hogy micsoda szép világ lehetett, virágzott a kultúra, fejlődött a tudomány. Igen, csak éppen a boszorkányüldözések is akkor voltak.