A gesztust videón, majd soktucatnyi honlapon nyilvánosságra hozták. Ezután indultak be a tiltakozások a Magyarországgal szomszédos államokból.

Kijevben az ukrán külügyminisztériumba kérették be az ottani magyar nagykövetet, Bukarestben és Zágrábban közleményben bírálták a miniszterelnököt. Rastislav Káčer szlovák külügyér Facebook-bejegyzésében meglehetősen faragatlanul „undor, humusz” jelzőkkel illette Orbán gesztusát. A tegnapelőtti kormányülés után pedig újságírók előtt kijelentette, hogy ez csak a jéghegy csúcsa ahhoz képest, ami ezen a téren Magyarországon zajlik. Szellemes szöveggel reagált az osztrák külügyminisztérium:

„Gyors pillantást vetettünk a bécsi külügyminisztérium történelmi térképeire, amelyek megerősítették az előzetes gyanút, miszerint az Osztrák–Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság körülbelül 100 éve megszűnt létezni. Erről a fejleményről a lehető leghamarabb tájékoztatni fogjuk magyar szomszédainkat is.” Ezzel a szokatlan állásfoglalással odafricskáztak Orbánnak. Aki röviden válaszolt az összes rosszallásra: „A foci nem politika. Ne lássunk bele olyat, ami nincs. A magyar válogatott minden magyar csapata, bárhol is éljenek.” Erről alighanem a visegrádi négyek kormányfői kassai találkozójukon is vitáztak.

Ha visszatekintünk a félmúltba, akkor elfogultság nélkül leszögezhetjük, hogy az anyaországgal szomszédos államok kormányai főleg 2010 óta gyanakodva fogadják azokat a lépéseket, amelyeket a magyar kabinet, alkotmányos kötelességét teljesítve, tett és tesz meg a határain túli nemzeti közösségek támogatása érdekében. Sokmilliárdos ráfordítással külhoni nemzetiségi oktatási és kulturális intézményeket építtetett, illetve újított fel, templomokat restauráltatott, kisvállalkozókat támogat, magyar műemlékeket mentett meg a pusztulástól. Ivan Korčok még hónapokkal ezelőtt is berzenkedett az ilyen cselekedetek ellen, Bukarestben meg csak úgy egyeztek bele az ottani magyarok támogatásába, ha a gazdasági pályázatokon a forintok egy részét a románok kapják meg. Az Orbán-kabinet gondoskodása semmilyen nemzetközi jogszabályt nem sért, az ukrán, a román, de a szlovák médiumokban mégis ezek kapcsán többen valamiféle irredenta szándékot látmak. Roman Pataj szlovák publicista a DAC magyarországi támogatását véli felfedezni, holott a csallóközi klub egyik partnere nem a budapesti kabinet, hanem a MOL-csoport, elsősorban a hozzá tartozó Slovnaft, méghozzá törvényes reklámszerződések alapján. Ennek ellenére még a magyarellenesnek nem nevezhető újságíró is ilyen féligazságokkal hergeli az olvasóit. Így aztán nem csoda, ha szinte minden szlovák stadionban, ahol a dunaszerdahelyiek vendégszerepelnek, felharsan az Üsd fejbe a magyart! kezdetű szlovák soviniszta rigmus.

Mindezek ismeretében azt sem téveszthetjük szem elől, hogy Orbán Viktor olykor a szeretet hatalmát összetéveszti a hatalom szeretetével. Ezzel a ténnyel magyarázható nem mindig észszerű különutas uniós politikája, részben a Brüsszellel vívott csatái is, amelyeknek fontos belpolitikai üzeneteket tulajdonít. Az ominózus sálügy is szerintem ugyanezt a szándékot tükrözi. Ilyen gesztusokkal is egyben akarja tartani, gyarapítani híveinek táborát. Nem először teszi ezt, hiszen néhány éve az háborította fel a szomszédos politikusokat, hogy a hivatali dolgozószobájában is a történelmi Magyarország térképe virított.

Emiatt irredentizmust emlegetni erős túlzás. A magyar kormányfő ilyesmire sosem vetemedett. Ennek ellenére gesztusainak megválasztása során a határon túli magyarokra jobban gondolhatna. Ugyanis a félreérthető megnyilvánulásainak következményeivel, a nacionalista gyűlölködéssel a szülőföldjükön ők szembesülnek.