Search by category:
Egyéb kategória

Megegyezett a kormány az orvosszakszervezettel

Sikerült egyezségre jutnia a kormánynak a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) képviselőivel – tájékoztatott erről Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a szombati tárgyalásukat követően.

Október elején 31 kórház több mint 2100 orvosa adta be a felmondását. Az egészségügyi dolgozók szakszervezete azzal indokolta a lépést, hogy nem értenek az egészségügy működésével.

A tárgyalások során az orvosok kitartottak mind a nyolc követelésük mellett, a legnagyobb nehézséget a béremelés kérdése jelentette.

Ha nem született volna megállapodás, a felmondásukat benyújtó orvosok november 30-ai időponttal befejezték volna munkájukat. Erre felkészülve, előzetesen már több kórház is leállította a decembertől tervezett műtétekre történő betegfelvételt. Továbbá fennállt annak veszélye is, hogy veszélyhelyzetet hirdetnek ki.

Read More

Post Comment