Search by category:
Egyéb kategória

Matovič: A betegek veszítettek az orvosok béremelésével

A pénzügyminiszter „veszélyes precedensnek” nevezte a kormány Szlovák Orvosszakszervezettel (LOZ) kötött megállapodását.

Igor Matovič (OĽaNO) úgy gondolja, az orvosok magas fizetése miatt más állami alkalmazottak is sztrájkolhatnak majd a bérkorrekcióért.

Hozzátette: szerinte a cseh orvosoknál tíz százalékkal magasabb fizetések miatt a többi egészségügyi dolgozó kevesebbet fog keresni Szlovákiában.

Matovič bírálta a Szlovák Orvosszakszervezetet, mondván ők csupán a fizetésekről tárgyaltak, és nem foglalkoztak a betegek érdekeivel, a jobb egészségügyi ellátás biztosításával és a kevesebb hálapénzzel.

A pénzügyminiszter szerint a szakszervezetek legnagyobb kudarca az volt, hogy „túszul ejtették” a pácienseket.

Attól tartok, hogy ezúttal a betegek veszítettek

– mondta Matovič, aki szombaton elviharzott a tárgyalásokról, miután nem akart részt venni az általa mindössze „istenverte zsarolásnak” nevezett tárgyalásokon.

A pénzügyi tárca vezetője megerősítette, hogy a kórházi orvosok kivételével 40 ezer egészségügyi dolgozó kap stabilizációs juttatást decemberben, méghozzá ötezer euró értékben.

(rtvs)

Read More

Post Comment