Search by category:
Egyéb kategória

Összeomlás helyett a gyógyulás útjára léphet az egészségügy

Pozsony |

„A válságot sikerült elhárítani, nem omlanak össze a kórházak, és a betegeknek sem kell attól tartaniuk, hogy nem kapnak segítséget” – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő az orvosokkal kötött megállapodást üdvözölve.

Peter Visolajský, a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) elnöke a szombat esti sajtótájékoztatón megerősítette, sikerült megegyezésre jutni a kormánnyal, s ennek köszönhetően már nem fenyeget az orvosok tömeges távozása a hazai kórházakból. Heger szerint a lehető legnagyobb kompromisszumot kötötték, a kormány az orvosok nyolcadik követelésének – mely a versenyképes bérezésre vonatkozott – is eleget tett. A szakszervezet elnöke a múlt héten jelezte, 40 millió euró választja el őket a megállapodástól, Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter azonban azt állította, ezt az összeget már nem bírja el az állami költségvetés, s helyette stabilizációs juttatást kínált az összes egészségügyi dolgozónak.

A pénzügyi tárca vezetője nem vett részt a szombati közel 7 órás tárgyaláson, a közösségi médiában azonban zsarnoknak nevezte a LOZ képviselőit, majd hozzátette, ő nem engedne a zsarolásnak. „A döntést azonban a miniszterelnökre bízom, és megértem, ha valamiben enged, még akkor is, ha a követelések már régen túlmutatnak a tisztességes bérért folytatott harcon” – írta, majd megjegyezte, senki nem akarja, „hogy a kórházakban emberek haljanak meg a csak azért, mert valaki, aki letette a hippokratészi esküt, úgy döntött, hogy azzal szembe fordulva kihasználja a tényt, hogy ő az egyetlen, aki tudja, hogyan kell kezelni a beteg embereket életben tartó gépeket” – folytatta. Heger szerint már szerdán sikerül törvénybe foglalni a megegyezett változásokat. Visolajský arra kérte a parlamenti képviselőket, felelősségteljesen járjanak el, és támogassák a jogszabályokat, amelyek hozzájárulnak a jobban működő egészségügyi rendszer kiépítéséhez.

Péntek délután a kórházak sorra jelentették, december elsejétől válságrezsim lép érvénybe, és csak az alapellátást fogják tudni biztosítani. Az orvosok és a kormány között kialakult feszültség napról napra fokozódott, az egészségügyi minisztérium a hét végén már arra utasította a kórházakat, készüljenek fel a legrosszabb forgatókönyvre – arra, hogy a 2100 orvos, akinek november végén letelik a felmondási ideje, távozik a kórházakból. A  kormányfő pénteken átvette a gyeplőt pártkollégájától, Igor Matovičtól, és szombaton többórás tárgyalást követően megegyezett a szakszervezet vezetőivel.

Kompromisszum

A szombat esti bejelentésből kiderült, januártól a szakvizsgával nem rendelkező orvosok a nemzeti átlagbér 1,5-szörösét, az atesztáltak pedig a 2,5-szörösét kapják meg. A nem szakosodott orvosoknak minden ledolgozott év után az átlagbér 0,015-szörösével nő a fizetésük, a szakorvosok pedig 0,025-ös szorzóval számolhatnak. 2023-ban ez bruttó 30,275 eurót jelent minden ledolgozott évért – egy 30 éves gyakorlattal rendelkező szakorvos alapfizetése így közel 4 ezer euróra nő. Az LOZ nagy sikernek tartja, hogy sikerült kiharcolni, hogy 30 ledolgozott évet támogasson az állam, a kormány ugyanis legfeljebb 20 évet számított volna be. Az egészségügyi tárca érvelése szerint ugyanis épp ezt az állományt kell stabilizálni – elsősorban azokat kell maradásra motiválni, akik 20 évnél kevesebbet dolgoztak le Szlovákiában. A megállapodás értelmében 2025-től az együttható az átlagbér 0,03-szorosára emelkedik.

Megéri maradni?

Az orvosok elutasították a stabilizációs támogatást, a többi egészségügyi dolgozó azonban Matovič szerint már decemberben kézhez kaphatja az 5 ezer eurós hozzájárulást. A pénzügyminiszter a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vasárnapi vitaműsorában leszögezte, még az idei költségvetésből fedezik a több mint 40 ezer dolgozót érintő stabilizációs intézkedést. A támogatás 3 évre szól, ha valaki időközben mégis távozik a munkahelyéről, vissza kell fizetnie a pénz egy részét. Például ha egy nővér, ápoló vagy egyéb egészségügyi dolgozó elfogadja a támogatást, de másfél év után felmond, akkor a kifizetett összeg felét, azaz 2500 eurót kell visszaadnia az államnak. Továbbra is érvényes, hogy az október elején jóváhagyott reformnak köszönhetően emelkedik az egészségügyi dolgozók bére.

Eredetileg ugyan a béremelés kérdésénél akadtak meg a tárgyalások, a szakszervezet azonban 7 további pontban követel változást – reformot az orvosképzés terén, magasabb béreket a nővéreknek és szülésznőknek, több orvost és nővért a színvonalas ellátás biztosítása érdekében. Az orvosok követelései között szerepel például az is, hogy a kórházhálózat átalakítása során addig ne zárjanak be semmilyen osztályt, amíg a kórházak nincsenek technikai felszereltség és munkaerő szempontjából felkészülve arra, hogy átvegyenek betegeket másik intézményektől. Az LOZ arra is kitért, az egészségbiztosítók fedezzenek minden, betegellátással összefüggő költséget a kórházaknak. Visolajský szerint a memorandumot még november vége előtt aláírják, így az orvosok tömeges távozása már nem fenyeget. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) tárcavezető jelezte, a tervezet már hétfőn a parlament egészségügyi bizottsága elé kerülhet. A napokban még kidolgozzák az új szerződéseket, melyeket a távozóban lévő orvosoknak kell aláírniuk. A felek szerint azonban ez már csak technikai kérdés.

A tervezett beavatkozások elhalasztásával kapcsolatban az LOZ elnöke azt mondta, mindent megtesznek azért, hogy a páciensek megkapják a korábban ígért időpontokat. Felszólította az orvostanhallgatókat és a külföldön dolgozó orvosokat, hogy Szlovákiában vállaljanak munkát. Hangsúlyozta, mindent megtettek annak érdekében, hogy jobb feltételeket teremtsenek számukra.

Matovič haragszik

Matovič szombaton a Facebookon, vasárnap a közmédia műsorában támadta a szakszervezet képviselőit, bejegyzésében arról beszélt, 22 éves korában egy sebész – aki az orvosokat képviselte a tárgyalások során – 5 ezer korona kenőpénzt kért tőle és édesanyjától azért, hogy elvégezze a szükséges műtétet az agydaganatban szenvedő édesapján. A politikus elsősorban azt kifogásolta, hogy az orvosok maguknak harcoltak ki a csehországihoz hasonló béreket, a további foglalkozásokra azonban nem gondoltak, így az ellátás színvonala nem fog emelkedni, „mindössze ki lesznek tömve az orvosok zsebei”. „Attól tartok, hogy a páciens veszített” – mondta azzal, hogy nem fog örömtáncot járni a megállapodás hírére. A megegyezést „veszélyes precedensnek” nevezte, s úgy véli, ezek után a többi állami alkalmazott is sztrájkot hirdethet. Vitapartnere, Erik Tomáš (Hlas) közölte, pártja megszavazza az egészségügyi tárca által benyújtott törvényjavaslatokat, valamint elutasította Matovič kritikáját, mely szerint az előző kormányokat terheli a felelősség az egészségügy katasztrofális helyzete miatt.

Mária Kolíková (SaS) parlamenti képviselő a TA3 vitaműsorában azt mondta, Matovič miatt fajultak el a tárgyalások, állítása szerint az egészségügyi miniszter már korábban igyekezett megoldani a helyzetet – ami előnyösebb feltételeket jelentett volna az államnak –, a pénzügyminiszter azonban bosszúból blokkolta a megállapodást. „A pénzügyminiszter, az OĽaNO vezetője nem az emberekért dolgozik, hanem a saját érdekeit tartja szem előtt, és sajnos az alattomos politikája szembemegy az állammal” – véli az egykori igazságügyi miniszter. Peter Pellgrini (Hlas) parlamenti képviselő ironikusan felidézte, amit az egyik orvos ismerőse mondott neki a Matovičcsal folytatott tárgyalás kapcsán: „ilyen az, amikor a páciens tárgyal az orvossal”. Az ellenzéki politikus szintén felrótta, az orvosok követelései hónapok óta ismertek voltak, a kormány azonban hagyta, hogy az emberek bizonytalanságban töltsék mindennapjaikat. A politikusok egyetértettek abban, hogy a változásokat elsősorban a pácienseknek kell megtapasztalniuk.

Read More

Post Comment