Nem a csillivilli árudák csecsebecséire, amelyek már most ellepték a polcokat, és az arcunkba bámulnak, ha szeretnénk, ha nem. Amiről én beszélek, az nem odakint zajlik, valójában talán kézzelfogható, látható jele sincs, és mégis.
Itt az ideje behangolni magunkat. Megkeresni a belső ketyerénkben a tekerős gombot, s átállítani a lassulós üzemmódra. Merthogy lassulni lenne jó. A mindennapokban. A hétvégén lesz advent első vasárnapja. Ha nem figyelünk oda tudatosan, kettőt pislantunk és máris ülünk szenteste a karácsonyfa alatt. A kettő közti időt ugyanakkor jó lenne megélnünk a jelenben, tudatosan. Már amennyire lehet ebben a ricsajban, zajban. Mert nem kifelé lenne fontos most figyelnünk, hajtanunk az összes érdektelen dolgot az életünkben, hanem sokkal inkább befelé. Az évnek ez az időszaka a csendességet hivatott szimbolizálni, a természet, a táj is pihenni tér.
A sötétben nekünk is sokkal inkább önmagunkra, az évünk tisztázására lenne célszerű odafigyelni, arra, mit tettünk vagy mit nem tettünk meg idén, korrigálni az utolsó irányváltásokat, ha szükséges, aztán elkezdeni kihátrálni kicsit az egészből, és távolabbról figyelni. Még akkor is, ha ezt a mindennapok szintjén nem tudod, tedd meg, hogy naponta vagy legalább hetente megállsz pár pillanatra, és lélekben, belső fényedben kezded hangolni magad. Tisztulásra, lezárásra, elengedésre, megpihenésre. Hidd el, hálás leszel magadnak.

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép