Search by category:
Egyéb kategória

Barátok nélkül az 5,8 milliárd euró is elúszhat

AEurópai Bizottság ma elfogadta az 5,8 milliárd eurós magyar helyreállítási programot, viszont a tagállamokat tömörítő Európai Tanács hozza meg a végső döntést, ahol minősített többséggel kell majd jogilag véglegesíteni az év vége előtt.

Az Európai Bizottság ugyan elfogadásra javasolja a tagállamoknak a magyar helyreállítási tervet, ami 5,8 milliárd euró (mostani árfolyamon közel 2300 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatást jelent, viszont a tervre még az uniós pénzügyminisztereknek is rá kell bólintaniuk. Ez december 6-án történhet meg. Viszont a pénz feltételekhez kötött.

Brüsszelben, az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy Magyarországot átmenetileg milliárdoktól fosztják meg.

Az uniós pénzügyminiszterek elé kerülő javaslatok a következőket tartalmazzák:

A jogállamisági eljárás keretében – amelyet az EU pénzügyi érdekeinek védelme miatt indítottak – Magyarország nem teljesítette teljes körűen a vállalásait. Ezért az országnak a 2021 és 2027 közötti időszakra járó támogatási keretből, három kohéziós forrás vonatkozásában, összesen 7,5 milliárd euró a zárolása.

A bizottság elfogadásra javasolja a tagállamoknak a magyar helyreállítási tervet, ami 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást jelent.

Read More

Post Comment