Search by category:
Egyéb kategória

Zelenszkij ukrán elnök lett az Év embere a Time magazin szerint

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt választotta meg az idei Év emberének az amerikai Time magazin szerdán, arra hivatkozva, hogy a pusztító orosz invázióval szemben tanúsított bátor ellenállásával lelkesítette az ukránokat és elnyerte a világ tiszteletet. A magazin egyben tisztelegett Ukrajna szelleme előtt is.

„Keltsen reményt vagy félelmet az ukrajnai konfliktus, Volodimir Zelenszkij oly módon lelkesítette a világot, amilyent évtizedek óta nem láttunk” – írta Edward Felsenthal, a Time főszerkesztője, akinek a választás sosem volt olyan egyértelmű, mint 2022-ben.

Zelenszkij nem volt hajlandó elhagyni Kijevet a háború kezdetén, amikor a fővárost bombázták, az egykori színész a fővárosból sugárzott adásokban lelkesítette a honfitársait és beutazta háború dúlta országát – jegyezte meg egyebek mellett a főszerkesztő.

„Zelenszkij háborús vezetőként annak köszönheti sikerét, hogy a bátorsága ragályos” – olvasható a magazinban.

Az újság címlapján a 44 éves egykori színész látható, arcán többnapos borostával, közismert keki színű pulóverében, körülötte a civil társadalom vezéralakjai, a háttérben az ország kék-sárga zászlaját magasba emelő tüntetők tömegével.

2021-ben Elon Musk milliárdos vállalkozót, a SpaceX, a Tesla és azóta már a Twitter tulajdonosát, 2020-ban Joe Biden amerikai elnököt és Kamala Harris alelnököt választották az Év emberévé. 2007-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök, 1938-ban pedig Adolf Hitlert kapta meg a címet. Az 1923-ban alapított magazin 1927 óta jelöli ki minden év végén az Év emberét.

Read More

Post Comment