Tudják, miután a munkás hétköznapjaim nagy része azzal telik, hogy vitás helyzetek alakulását hallgatom, majd azok érzelmi oldalának megértésére összpontosítok, gyakran kerülök abba a helyzetbe, hogy tőlem magánemberként is azt várják, ne legyenek konfliktusaim. Pedig vannak, csak megpróbálom ezeket minimalizálni és másképp megélni, de a karácsonyi időszak így is tartogat kihívást számomra is.

Ez az az ünnep, amikor hirtelen az egész éves családi működéssel ellentétesen együtt leszünk, ráadásul azzal a külső és belső nyomással, hogy most nagyon kell szeretni egymást, mert a szeretet ünnepe erről kell, hogy szóljon. Meggyőződésem viszont, hogy attól, hogy itt a karácsony, nem kell mindenkit minden áldott pillanatban csodálatosnak, hibátlannak, Buddha-pózban lebegő félistenként csodálni. Sőt! Induljunk ki abból, amit év közben a családban tapasztaltunk, és ne tegyünk a családtagokra és önmagunkra nagyobb elvárásokat, mert akkor törvényszerű a csalódás. És ne legyenek irreális elvárásanik önmagunkkal szemben sem! Ha én egész eddigi életemben kiborultam azon, hogy a takarítás ellenére nem makulátlanul tiszta az otthon, akkor ideje felismernem és elfogadnom azt, hogy idén is lesz egy pillanatom, amikor kellemetlen érzésem lesz ettől a ténytől, s jó lenne, ha nem tragikusan értelmezném, hanem csak felismerném, hogy igen, ez idén is így van. Aztán menjek tovább!

A következő nagy vitaforrás a gyerekek viselkedése. Mert soha, semmiben nem segítenek, mert mindenen morognak! Mondják a szülők, miközben valóban egyedül végzik a házimunkák nagy részét. Jó lenne, ha ezen változtatnánk, mert a gyerekek már kiskortól képesek bizonyos feladatokat elvégezni, ami miatt részesei lesznek az ünnepi hangolódásnak, de lehet, hogy nekünk, felnőtteknek ez még több munkával járó folyamat lesz, mert a csemeténk nem olyan alaposan, pontosan, megbízhatóan végzi el a feladatot, mint mi. Mégis megéri, mert fontos, hogy ők is megtanulják kivenni a részüket a családi feladatokból. S ha megcsinálta, amit rábíztunk, emeljük ki, amit jól csinált, amiben segített, mert a visszajelzés itt is fontos.

Ha a kamasz az év nagy részében dünnyögött, és nem osztotta meg velünk az érzéseit, ne karácsonykor boruljunk ki azon, hogy nem mosolyog az egyik mamára, vagy nem fejti ki a véleményét az ünnepi asztal díszeiről! Helyette nézhetjük, hogy az élete egy ilyen összetett szakaszában hogyan és mikor enged közel magához bennünket, és nyissunk felé akkor, amikor ezt képes befogadni, és éljünk meg vele közelséget! Tudom, nagyon nem egyszerű, de lehet ezt egyfajta karácsonyi kihívásnak is tekinteni. Viccelek!

Az ünnepek a nagy feszültségeknek kedveznek, hiszen ha sokáig nem mondtuk ki egymásnak, hogy mi bánt bennünket, vagy milyen érzésekben vergődünk, egy banális vitából óriási veszekedés gerjedhet. Mert a sok frusztráció utat keres és leginkább okot, hogy kikerüljön belőlünk. Így már most, napokkal az ünnepek előtt, ha úgy érezzük, nincsenek rendben a legfontosabb kapcsolataink, üljünk le és fogalmazzuk meg magunknak egy levélben, naplóbejegyzésben, hogy mit is érzünk, mi bánt bennünket, akár azt, hogy mire lenne szükségünk a másiktól! Ez a módszer a szűrő, ugyanis ha leírom, ha átgondolom, kisebb eséllyel mondok a szeretteimnek dühből gondolatokat, helyette már ezzel a módszerrel adtam magamnak időt, hogy elgondolkodjak azon, vajon én hogy szeretném megoldani az adott hiányt, gondot, elakadást.

Végül pedig a legfontosabb: próbáljunk a jelenben lenni és felismerni, hogy az élet épp most zajlik, hogy sem a jövőn aggódni, sem a múlton rágódni nem ad annyit, mint valóban észrevenni, ami megadatik az életünk egy pillanatában. Mert mint minden, ez is elmúlik, de nem mindegy, hogyan.