A harmadik országok által gyakorolt érdekérvényesítés klasszikus esete ez, amelynek a világbajnokság adott további láthatóságot, de nem azzal kezdődött. A Qatar Airways-szel megszületett korábban a megállapodás, amelyet még a tagállamoknak is külön jóvá kell hagynia, de egyelőre szó sincs arról, hogy ez lekerüljön a napirendről. A vízummentesség ezzel szemben megcsúszik, ha a Parlament ezirányú jelzései őszinték.

A legnagyobb elefánt a szobában pedig a cseppfolyósított földgáz. Merthogy Katar már egy hosszútávú megállapodást aláírt Németországgal, míg két másik – globálisan is óriási – gázmezőjén a francia Total vesz részt a kutatásban és kitermelésben a következő években. A korrupciós botrány kapcsán Katar nemhogy tagad, de a héten belengették, hogy „igaztalan” vádak esetén az egészet a földgázkereskedelem bánhatja. Nyilván ők is tudják, hogy még 1-2 évig ez lesz a fájó pontja az európai partnereknek.

Korrupcióhoz amúgy is két fél kell: valaki adja, de valakinek el is kell fogadnia a kenőpénzt. Láthatólag ez utóbbiban a görög-olasz szocialista EP-képviselők vezetésével kiépült hálózat nem volt rest, mostanra már millió euró felett jár a lefoglalt készpénz. Az Uniónak tehát nem Katart és a világ maradék 160 országát kell megszabályoznia, hanem elsősorban a saját intézményeit és a brüsszeli lobbi átláthatóságát.

Régi huzavona ez, rengeteg réssel a pajzson, amelynek befoltozásában a mindenkori informális brüsszeli elit egy jó része éppen sose érdekelt, hiszen azt kihasználja. Időközben kiderült, hogy a 2019-ben európai bizottsági székét feladó görög exbiztos is elfogadott több tízezer eurót a botrányban érintett szervezettől, és ez még csak a nyilvánosságra került apró része a műveletnek.

Az egyik fontos következtetés tehát, hogy a saját házunk táján nagyobb eséllyel tudunk söprögetni, mint a Közel-Keleten, Kínában vagy Afrikában. Először az európai, uniós és nemzeti fővárosi lobbi szabályozásokat kéne radikálisan szigorítani. Nemcsak Brüsszel vétkes ebben, Párizstól Budapestig hiányzik a nemzeti törvényhozások körüli érdemi lobbiszabályozás, kevés a kivétel, az se nagyon hatékony. Kész csoda tulajdonképpen, hogy Brüsszelben a belga hatóságok ezt fel tudták és fel merték deríteni! A kormányzatnál gyakorolt lobbizásról pedig végképp alig lehet tudni, Hágától Bukarestig ez a legegyértelműbb rése a rendszernek. Szlovákiába is sajnos Jan Kuciak kellett hozzá, hogy a szoros értelemben vett kormányzati korrupció mint téma súlyt kapjon…

A másik következtetés pedig az, hogy nehéz a szűkülő európai befolyás idején emberjogi harcosnak lenni. Még Biden is kiegyezett a fűrészes újságírógyilkos főnökével, a szaúdi koronaherceggel; az unió sem igazán engedheti meg magának sajnos – saját szélesebb eszköztár hiányában –, hogy kizárólag emberjogi alapon hozzon külpolitikai döntéseket, ez viszont komoly belső feszültséghez, egyes választói csoportok szemében pedig összeférhetetlenséghez, hitelvesztéshez vezet.