Search by category:
Egyéb kategória

Čaputová: Szlovákia ma egy szuverén és elismert állam

Čaputová: Szlovákia ma egy szuverén és elismert állam

Kulcsár Péter

2023. 01. 01., v – 13:07

Pozsony |

Egyedülálló időszakot élünk – mondta újévi beszédében Zuzana Čaputová köztársasági elnök.

Az államfő rámutatott, hogy a szlovák polgárok az ország történelme során még sosem kaptak lehetőséget arra, hogy három évtizeden keresztül demokráciában, szabadságban és önálló államban éljenek.

A független köztársaság első lépéseihez képest, amelynek ki kellett építenie saját intézményeit, Szlovákia ma egy szuverén és elismert ország, az Európai Unió, a NATO, az Európai Gazdasági és Monetáris Unió, valamint a schengeni övezet tagja – tette hozzá.

Čaputová szerint a tavaly februárban kitört ukrajnai háború fényében a szabadságot és a biztonságot többé már nem fogjuk magától értetődőnek venni. A köztársasági elnök kiemelte, az ukrán emberek szenvedésének relativizálása és megkérdőjelezése nem más, mint bűnrészesség vállalása az agresszorral ebben a kegyetlenségben.

Valószínűleg előrehozott választás előtt állunk. Sokak számára a változás a társadalom jövőbeli fejlődésével kapcsolatos agoodalmakkal függ össze. Olyan országot szükséges teremteni, ahol a törvény és igazságosság mindenkire egyformán vonatkozik. Az államnak segítenie kell a polgároknak a nehéz időkben, javítva az életminőségüket, nem pedig káoszt szítani

– mondta a kormány bukása kapcsán az államfő.

Az államnak képesnek kell lennie arra is, hogy csökkentse a globális válságok polgárokra gyakorolt hatását, és megbízható, elismert partner legyen külföldön – közölte.

Mint rámutatott, azonosságtudatunkat nem tagadjuk meg és nem is veszélyeztetjük, „ha nyitottak vagyunk a tőlünk különböző identitású emberek megismerésére, amennyiben ez a másság az emberség egy formája, és általa csak gazdagodhatunk.”

Čaputová nagyra értékelte az állampolgárok szolidaritását a rászorulókkal. „Szlovákia legnagyobb értéke az emberekben rejlik” – hangsúlyozta.

Read More

Post Comment