Search by category:
Egyéb kategória

Mit egyen a gyerek?

Mit egyen a gyerek?

Kulcsár Péter

2023. 01. 09., h – 19:10

Sok gyermek mindig éhesen jön haza, és alig várja a vacsorát.

Finomat főzni úgy, hogy mindenkinek ízeljen és ne kerüljön túl sokba, művészet. Az önkormányzati óvodákban és iskolákban a növekvő energiaárak és élelmiszerárak miatt idén kénytelenek emelni az étkezési díjakat. Mit tehet ilyenkor a dolgozó szülő, aki reggel fél nyolckor elköszön a csemetéjétől, és délután fél négy, négy óra táján látja viszont? Mit tehet az az édesanya, aki ennél is később, csak a szakköri tevékenység után, öt óra felé ad uzsonnát vagy korai vacsorát a gyereknek? Pontosan emlékszem még erre az időre. Kis piros autóm hátsó ülésén mindig ott lapult némi elemózsia és innivaló, amikor egyik-másik gyereket kora délután átszállítottam a zeneiskolába, vagy hazafelé tartottunk. Hét végére olyan volt a kocsi, mint egy disznóól. Ha időnként kifogyott a tartalék, egyenesen a boltba mentünk, mert éhesen nem érdekelte őket a soron következő program. A kérdésemre, hogy mi volt ebédre az óvodában, az iskolában, rendszerint azt a választ kaptam, hogy nem tudják pontosan, de csak a rizst vagy a burgonyapürét lapátolták be magukba, és zsebre tették az almát. A kétévesen önként és határozottan vegetariánussá vált lányom felsorolta azoknak a fiúknak a nevét, akik megkapták az aznapi húsadagját. Ekkor jelentettem ki az ebédekről, mert úgy gondoltam, nem fogom a kamaszodó srácok adagját fizetni. A hétvégén szóba elegyedtem egy konyhai szakácsnővel, aki elmondta, naponta több mint háromszáz ebédet főznek, de a szülők már korábban is megpróbáltak sakkozni az ebédekkel. Átnézték a heti menüt, és csak a tésztanapokra vagy a halból készített ebédekre jelentették be a gyereket. Az óvodások szülei, ha tehetik, megpróbálnak egyeztetni a nyugdíjas nagymamákkal. Ellátják a nagyszülőket a szükséges élelmiszerrel, aki azt főz a délben hazahozott gyereknek, amit annak esze ágában sincs elutasítani vagy félretolni. Nem mindenkinek van erre lehetősége, ha távolabb élnek a családtagjai, és mindent egyedül kell megoldania. Nem a nevelési és oktatási intézmények szakácsnőiben van a hiba, mert rendkívül sok tapasztalattal rendelkező hölgyekről van szó, akik pontosan látják, mikor duplázik a gyerek, és melyek azok a napok, amikor csak turkál az ételben. De nem tehetnek mást, ki kell jönniük a pénzből, és eleget kell tenniük az előírásoknak. Az egyik anyuka elmondta, megpróbáltak erről beszélgetni a gyerekekkel a vasárnapi ebédnél. Megkérték a kiskamaszokat, ha lehetséges, fogyasszák el a kifizetett ebédet, becsüljék az ételt, mert azt a családi költségvetésből kell kifizetni. Ellenkező esetben ki kell őket jelenteni a menzáról, és akkor zsebpénzként kapják az elemózsiára valót. Az óvodás gyerekekkel nem lehet ilyen egyezséget kötni, ők a tízórait és az uzsonnát is megkapják, de ha nem szimpatikus nekik a körözött, ha nem kedvelik a halaskenőt, úgysem fogják elfogyasztani. Akkor sem, ha húsz, harminc vagy ötven centtel többet fizet érte az idei évtől a szülő. A legjobb meggyőző érv a mesékben rejlik, szerintem az eszes süni kedvence a körözött volt, és a bátor erdei manók a halaskenőtől lettek olyan találékonyak!

Read More

Post Comment